
Harmadik alkalommal szervezik meg Háromszéken a diszlexiások táborát, melyre gyerekeket és felnőtteket egyaránt várnak.
2013. szeptember 16., 14:242013. szeptember 16., 14:24
A találkozót a Pro Dis-Lex Egyesület szervezi szeptember 20–21. között Benedekmezőn, a jövőben pedig havonta szerveznének találkozókat az érintetteknek – tájékoztatott Dulányi Szidónia pszichológus, az egyesület alapító tagja. A pszichológus azt javasolja, ne csak a diszlexiások, hanem mások is vegyenek részt a találkozón, hiszen meg kell ismerni őket az elfogadáshoz.
„A diszlexiás gyermek az értelmi képességeihez, valamint az iskolában és otthon befektetett gyakorlás mennyiségéhez képest feltűnően elmarad az írás és olvasás vagy számolás megtanulásában. Annak ellenére, hogy igyekszik, mégis lemarad. Fontos tudni, hogy a diszlexia nem függ össze az intelligencia-szinttel. Ezt olyan képességek elégtelen működése okozza, amelyek szükségesek a sikeres tanuláshoz: figyelem, észlelés, memória, beszéd, mozgás, térben és időben való tájékozódás. Ezek a gyerekek nagyon szenvednek amiatt, ami számukra elérhetetlennek tűnik, míg más gyerekeknek könnyedén megy. A nem kezelt diszlexiának, a sorozatosan átélt sikertelenségnek súlyos következményei lehetnek a személyiség fejlődésében: önbizalomhiány, saját képességekben való kételkedés” – magyarázta a szakember. Éppen ezért ajánlja minden szülőnek, hogy aki hasonló jeleket észlel, vegyen részt gyerekével együtt a találkozón, mert az együttlét sokat segíthet. Ugyanakkor ma már léteznek speciális írás-olvasást tanító módszerek, logopédiai foglalkozások, kinetoterápia és pszichológiai tanácsadás is, melyek mind azt szolgálják, hogy könnyen, felszabadultan tanuljanak a nehézségekkel küzdők is.
A jövő hétvégi táborban beszélgetések, előadások és játékok várják az érdeklődőket, jelentkezni Páll Adélnál lehet a 0728–183 132-es telefonszámon.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!