Afrikai színházfesztiválon az Osonó

Összesen két kontinens nyolc országának tíz előadását válogatták be a Sidi Kacem-i Nemzetközi Színházi Fesztiválra, amely megnyitója egy hatalmas felvonulással kezdődött meg kedd délután. Az Osonósok előadása csütörtökön és pénteken lesz látható.

Bencze Melinda

2015. április 09., 16:582015. április 09., 16:58

Fazakas Misi, az Osonó Színházműhely társulatvezetője elmondta: a vasárnapig tartó fesztiválon az Osonó a mask@face.now című marokkói koprodukcióval lép fel, olyan országok társulatai mellett mint Tunézia, Algéria, Palesztina, Líbia, Irak, Marokkó és Spanyolország. Tájékoztatása alapján már tavaly novemberben megkapták a meghívást az eseményre, amikor a Nour Dijour egyesület által szervezett fesztivál igazgatója, Abdoulkalekh Belfquih tavaly novemberben a Berkane-i Nemzetközi Színházi Fesztiválon látta az arab és osonós színészek által készített előadást. A Fazakas Misi által rendezett előadást különben két alkalommal, csütörtökön este 20, míg pénteken délután 16 órától tekintheti a fesztivál közönsége.

A fesztivál befejeztével, egy tíznapos turné keretén belül Kenitrában, Casablancán, Mohamediában és Marrakesben kerül bemutatásra a marokkói fiatalok személyes történeteire, a kultúrák találkozására és a fiatalok életét meghatározó legjellemzőbb társadalmi kérdésekre épülő színházi darab. A kenitrai előadásokra ugyanakkor már bejelentkezett Simona Ioan, Románia marokkói nagykövete valamint Tromler Miklós, Magyarország marokkói konzulja is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 21., szombat

Megalakult az új képviselőház, Iohannist szidalmazva tették le a hivatali esküt az AUR parlamenti képviselői

Egyenként letette a parlamenti esküt szombaton a december elsején megválasztott 331 képviselő. Az ünnepélyes ülést vezető Seres Dénes ezután bejelentette, hogy a képviselőház jogszerűen alakult meg.

Megalakult az új képviselőház, Iohannist szidalmazva tették le a hivatali esküt az AUR parlamenti képviselői
2024. december 21., szombat

Vasárnap konzultál a pártokkal Iohannis

Konzultációra hívta vasárnapra a Cotroceni-palotába a parlamenti pártok vezetőit az államfő – tájékoztatott szombaton az elnöki hivatal.

Vasárnap konzultál a pártokkal Iohannis
Vasárnap konzultál a pártokkal Iohannis
2024. december 21., szombat

Vasárnap konzultál a pártokkal Iohannis

2024. december 21., szombat

Hibás esküszöveg, Şoşoacă bekiabálása – botrányosan indult a szenátorok beiktatása

Egy időre félbeszakadt szombaton az új szenátorok eskütétele, miután kiderült, hogy a felsőház RMDSZ-es tagjai hiányos szöveget olvasnak fel a parlamenti emelvényről.

Hibás esküszöveg, Şoşoacă bekiabálása – botrányosan indult a szenátorok beiktatása
2024. december 21., szombat

Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába

Új realitás jön, új dolgok fognak történni – értékelte Magyarország miniszterelnöke az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába
2024. december 21., szombat

Vasárnap derülhet ki, hogy ki lehet az európai elköteleződésű koalíció miniszterelnök-jelöltje

Az európai elköteleződésű koalíció csak a Cotroceni-palotában tartott vasárnapi konzultációk után nevesíti a miniszterelnök-jelöltjét –jelentette ki szombaton a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője, Lucian Romaşcanu.

Vasárnap derülhet ki, hogy ki lehet az európai elköteleződésű koalíció miniszterelnök-jelöltje
2024. december 21., szombat

Őrizetbe vették a magdeburgi gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost

Magdeburgban őrizetbe vették a pénteki tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost, aki a várostól délre fekvő Bernburgban él és dolgozik – közölte Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szombaton.

Őrizetbe vették a magdeburgi gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost
2024. december 21., szombat

Érvényesítették a parlamenti képviselők mandátumát, kezdődhet az eskütétel

Ellenszavazat nélkül elfogadta péntek reggel a képviselőház a mandátumigazoló bizottság jelentését, amelyben a testület az összes képviselő mandátumának érvényesítését javasolta.

Érvényesítették a parlamenti képviselők mandátumát, kezdődhet az eskütétel
2024. december 20., péntek

Ünneplő tömegbe hajtott egy autós Németországban – terrortámadásnak mondják az esetet

Az ünneplő tömegbe hajtott egy személyautó egy karácsonyi vásárban péntek este az északkelet-németországi Magdeburgban. A Híradó.hu információi szerint legalább egy ember életét vesztette.

Ünneplő tömegbe hajtott egy autós Németországban – terrortámadásnak mondják az esetet
2024. december 20., péntek

Alkotmányellenes a különnyugdíjak progresszív adóztatása

Alkotmányellenesnek nyilvánította csütörtökön az alkotmánybíróság a különnyugdíjak progresszív adóztatását.

Alkotmányellenes a különnyugdíjak progresszív adóztatása
2024. december 19., csütörtök

Lasconi: az USR vállalja a kormányzást, kisebbségi kormány nem jelent megoldást

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vállalja a kormányzást, de egy becsületes és reformokat felvállaló kormányt szeretne – fejtette ki csütörtökön Elena Lasconi, az alakulat elnöke.

Lasconi: az USR vállalja a kormányzást, kisebbségi kormány nem jelent megoldást
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!