A kánikulában egyre többen látogatják a felújított, élményelemekkel felszerelt sepsiszentgyörgyi strandot. A hétvégén több mint háromezren hűsöltek a medencékben, de kedden is közel ezren fürdőztek.
2013. július 30., 18:372013. július 30., 18:37
2013. július 30., 18:382013. július 30., 18:38
A hétvégén több mint háromezren fordultak meg a szabadidőközpontban, 1200-an szombaton, 2042-en pedig vasárnap menekültek a hőség elől a strandra – mondta el érdeklődésünkre Nagy Zoltán, a létesítmény igazgatója. A látogatók nagy része a déli órákban, 12–14 óra között érkezik, amikor a kánikula zárt helyen már elviselhetetlen. A roham miatt ebben az időszakban sorba kell álni a pénztárnál, de reggel és délután már zökkenőmentesen zajlik a beléptetés. Négy kismedence, csúszdák, zubogó, sodrófolyosó és egy nagymedence várja az úszni, szórakozni vágyókat hétfő kivételével, naponta 10-től 20 óráig. A felnőttek 15 lejt, a nyugdíjasok 10 lejt, a diákok 6 lejt, tanuló csoportok fejenként 5 lejt fizetnek a napi belépőért.
A szabadidős létesítmény korszerűsítése jövő évben is folytatódik, hiszen az olimpiai méretű nagymedence felújítását egy évvel elhalasztották. Minden belépő mellé egy kérdőívet kapnak a látogatók, melyen kifejthetik véleményüket a nagymedence felújításával kapcsolatban, hogy maradjon a medence jelenlegi 2,5 méteres mélysége, vagy csökkentsék 1,5 méteresre.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!