A román-magyar mérkőzés háromszéki szemmel

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Sepsiszentgyörgyön is randalíroztak a magyar drukkerek, ugyanakkor büntetést kér a FIFÁ-tól a Mikó Imre Szolgálat a román drukkerek magyarellenessége miatt.

Bús Ildikó

2013. szeptember 08., 18:312013. szeptember 08., 18:31

2013. szeptember 10., 11:572013. szeptember 10., 11:57

Több száz magyarországi szurkoló jelent meg Sepsiszentgyörgyön csütörtökön, a bukaresti mérkőzésre tartottak. A pihenő alatt a fekete pólós szurkolók hangoskodtak, ijesztgették a járókelőket, megzavarták a kávézók nyugalmát és a PulzArt fesztivál egyik előadására is betörtek. A drukkerek a The Qualitons-koncertre mentek be, az összetűzéseik során pedig megütöttek egy helyi képzőművészt is. A férfi nem tett feljelentést, portálunknak azt nyilatkozta: nem történt semmi, nem kíván erről beszélni, sőt személyazonosságát sem vállalja. Szemtanúk szerint a szurkolók egy része részeg volt, kiabáltak, hangoskodtak, ráordítottak a járókelőkre és a vendéglátóipari egységek teraszait foglalták el. Az ultrák a Tein Teaházba is bementek, ahol hangoskodtak, majd karlendítéssel távoztak.  

A városon átvonuló drukkerek mellett más vonatkozása is van a mérkőzésnek, ugyanis a sepsiszentgyörgyiek egy csoportja részt vett a meccsen. Korodi János többedmagával utazott a fővárosba. „Kora délután érkeztünk meg a fővárosba, nagyon jó volt a hangulat. Én mindkét utcát megjártam, a magyar szurkolókét és a románokét is, de velünk incidens nem történt. Rengeteg rendőr és csendőr volt jelen, a magyar szurkolók mellett pedig a Steaua drukkerei is balhéztak. A mérkőzés után mindenki ment haza, bár a kovásznai jelzésű autó mellett kiabálták, hogy „Covasna și Harghita e pamânt românesc”, de szóváltás vagy verekedés nem alakult ki. A mérkőzés eredménye lehangoló és a magyarok játéka is gyenge volt, de egy ilyen meccsre elmenni és úgy élvezni a látványt, az minden magyar ember lelkét megerősíti”– mesélte Korodi.

Elvették a zászlót

Bukarestben nézte meg a meccset Nemes Előd néppárti politikus is, aki több szentgyörgyivel Brassóban csatlakozott a budapesti különvonathoz. Elmondása szerint már Brassóban nagy volt a rendőri és csendőri jelenlét, a megyei parancsnokok is jelen voltak, de a román sajtó is megjelent. A különvonat megérkezésére úgy emlékszik, hogy fantasztikus hangulatú volt, amint beérkezett a vonat, égtek a fáklyák, minden ablakból magyar és székely zászlók lobogtak. Az állomáson várakozó székelyföldi szurkolók ugráltak örömükben és több mint ezer torokból zengett a Ria-Ria-Hungária! kiáltás, ami könnyeket fakasztott több szurkoló szemében is: „Olyan volt ez, mint a csíksomlyói zarándokvonat érkezése, csak nagyobb intenzitással, nagyobb tombolással ünnepelt a nép, magyaros lendülettel, másképp hangzik az élettel telt fiatalemberek kiáltása. Mint a vörössipkások kiáltása negyvennyolcban vagy egy huszárezred vágtató rohama, olyan intenzitású volt”.

A pályára nem engedték bevinni a Sepsiszentgyörgy feliratú zászlót, a Pécs feliratút viszont gond nélkül bevihették a szurkolók.

Feljelentés a FIFÁ-nál

Hasonlóképpen vélekedik a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat is, amelynek nevében három háromszéki elöljáró, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő a FIFÁ-hoz fordul. Mint írták, erre azért van szükség, mert egyes román szurkolók magyarellenes, idegengyűlölő magatartást tanúsítottak. „Sajnos nem elszigetelt esetekről van szó, újabban megszokottá vált az, hogy focimeccseken folyamatosan skandálják azt, hogy a magyarok hagyják el az országot” – írják. A levél írói azt várják a FIFÁ-tól, hogy határozottan lépjen fel azokkal szemben, akik magyarellenes hangulatot gerjesztenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
Hirdetés
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
2026. március 03., kedd

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren

A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren
2026. március 02., hétfő

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása

Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása
Hirdetés