
A zetelaki víztározó madártávlatból. Hiába van most kánikula a nagy vízmennyiség nem tud felmelegedni, ami a felhevült test számára akár végzetes is lehet
Fotó: Pinti Attila
Nyár ide vagy oda, akár 10 Celsius fokos is lehet a tavak vize, így azok, akik kimelegedett testtel belemennek, életveszélyes helyzetbe sodorják magukat – figyelmeztet Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentők vezetője, akivel a zetelaki víztározóban történt tragédia kapcsán beszéltünk.
2024. augusztus 24., 19:372024. augusztus 24., 19:37
Fekete Örs és csapata részt vett pénteken és szombaton a zetelaki tónál eltűnt áldozat keresésében és felszínre hozatalában.

Szombaton délután találták meg és hozták a partra annak a férfinak a holttestét, akinek eltűnését pénteken jelentették a zetelaki tónál.
Kevéssel az élettelen test kiemelése után arra kértük, hogy mondja el, hogy mire figyeljenek oda a szabadságolók, kikapcsolódni vágyók,
Fekete Örs a Székelyhonnak elmondta, hogy az egyik legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy
A felső vízréteg ugyan meleg lesz és melegnek érezhetjük, de a fürdőzők miatt felkavarodik és a parttól nem messze is már jelentősen lehűlt vízzel találkozhat a strandoló.
A zetelaki tóban is vannak olyan helyek, ahol akár tíz Celsius-fokos csak a víz, és ez sokkoló hatással van a napon kimelegedett emberi testre. Nagyon oda kell erre figyelni, nem tudjuk elégszer hangsúlyozni ezt” – fejtette ki Fekete Örs.
A Hargita megyei hegyimentők vezetője szerint az okozhatta a 24 éves fiatalember halálát is, hogy kimelegedett testtel beúszott a melegnek tűnő, de helyenként alig tíz Celsius-fokos zetelaki tóba. Kérdésünkre a szakember elmondta, hogy
„Megtörténhetett, hogy csak húsz centire volt tőlünk, mégsem láttuk, annyira sötét van a tó mélyén, arról nem beszélve, hogy nagy felületen kellett keressük, mert nem tudtuk pontosan, hogy hol tűnt el” – részletezte. Ugyan
Fekete Örs arra kér mindenkit, aki kihasználva az utolsó meleg nyári napokat tavakban tervez fürdeni, hogy óvatosan és átgondoltan tegye, kimelegedett testtel semmiképp ne ússzon be a tóba.
A Petrolul Ploiești csapatával csap össze péntek délután az FK Csíkszereda csapata a labdarúgó szuperligában. A vendégszurkolók a szokásos „üzenettel” érkeztek.
Románia területének jelentős részére érvényes szélriasztásokat adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Nicușor Dan államfő nem támogatja, hogy népszavazást írjanak ki a bírák és ügyészek különnyugdíjának témájában.
A kormánykoalíció a minimálbér változatlan szinten tartását támogatja – jelentette ki csütörtök este Ilie Bolojan miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy jövő héten a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőivel is egyeztetnek a témáról.
A kétezres évek elején egy maffiaszerű szervezet működött Csíkszeredában, amelynek felszámolásában Szondy Zoltán újságíróként oroszlánrészt vállalt; kétszer meg is verték. Erről az időszakról is mesélt a Székelyhon közéleti műsorában, a Summában.
Más volt ez a gyergyószentmiklósi megemlékezés, mint az elmúlt években. A város főterén idézték fel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét. A forradalom szelleme „kijött az utcára” – és magával hozott fiatalokat is.
Október 26-ától, vasárnaptól áttér Románia a téli időszámításra, hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az óramutatókat.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján mintegy 100 ember gyűlt össze a sepsiszentgyörgyi 56-os emlékparkban jelenlétével megtisztelni a hősök áldozatát.
A 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit elevenítették fel a kézdiszéki diákok. Az október 23-i, hősök tiszteletére rendezett megemlékezés több kézdivásárhelyi helyszínen zajlott: a református temetőben, a főtéren és a művelődési házban.
A nemzeti emlékezet helyszíne volt október 23-án a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébánia, ahol az 1956-os forradalom hősei és a szabadság eszméje előtt hajtottak fejet az ünneplők, majd fáklyákkal a kezükben közösen vonultak a Várudvarba.