Gyergyószentmiklós büszke lehet a Lovasnapokra

Gyergyószentmiklós büszke lehet a Lovasnapokra – szögezhetjük le minden túlzás nélkül a hétvégét betöltő eseménysorra visszatekintve. A szervező Bajkó család és az általuk vezérelt rendező csapat ismételten kitett magáért, olyan szórakoztató, szabadidős műsort adott a nézőseregnek, amely – ahogy ígérték – egy percnyi unatkozást sem engedett meg. És mindezt profi módon, magas színvonalon.

Gergely Imre

2011. szeptember 18., 19:442011. szeptember 18., 19:44

2011. szeptember 19., 15:162011. szeptember 19., 15:16

Egy tudósításnyi cikkbe gyakorlatilag lehetetlen lenne a IV. Gyergyói Lovasnapok minden eseményét belezsúfolni, ezért csak szemlézve, bizonyos műsorszámokat kiragadva foglaljuk össze a lovas hétvégét – amiről talán túlzás nélkül elmondhatjuk, az ország legrangosabb lovas eseményévé nőtte ki magát.

Ma is élő hagyományunk a lovas kultúra

Tavaly több mint tízezer nézője volt a Gyergyói Lovasnapoknak, idén még nem született meg az összesítés, ettől függetlenül is látható volt, hogy ez a szám legalábbis megduplázódott. Aki pedig ott volt, az biztosan nem bánta meg.

A magyar nemzet történelméhez szorosan kötődik a lótartás, a lovas életmód, és ha ma sokan tömbházakba szorulva is élnek, lélekben megvan ez a kötődés a lovakhoz, ezáltal pedig a természethez – bizonyíték erre a kimagasló érdeklődés. A lónak természetes a száguldás, a vágta, hogy igazi társ legyen, ahhoz a gazda, hajtó és nyeregben ülő lovas irányítása is kell. Ha megvan az összhang, csodálatos dolgokra képes együtt az állat és az ember – bizonyította számos lovasnapi műsorszám.

A büszkén léptető nyalka huszárok, a karikás ostorral csattogtató csikósok, vagy a lovat barátként kezelő gyerekek egyaránt tapsra késztették a nagyérdeműt. A ló és az ember együttműködése egykor az életet jelenthette a harcokban vagy a pusztán, mára átalakulva, ez sportként jelenik meg. A military, a díjugratás és természetesen a fogathajtás mind-mind évszázados hagyományokat idézett vissza, a legjobbak pedig ma is éppen annyira örülnek a győzelemnek, mint egykor a pünkösdi királyságot elnyerő lovas legények – és persze, éppúgy kiérdemlik a közönség tapsát, tiszteletét.

Amikor a polgármester is ember

A kétnapos rendezvény egyik leginkább várt műsorszáma természetesen a „polgármesterek csatája” volt, ahol heten álltak rajthoz. Gyergyószék településeit Laczkó Albert Elemér remetei, György István alfalvi, Márton László Szilárd csomafalvi polgármesterek, Mihálydeák Ervin újfalvi alpolgármester és a házigazda Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi alpolgármester képviselte, Márton István Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője pedig a megyevezetés képviseletében szállt „csatába”. Az elöljáróknak segédhajtóként, majd római kocsi hajtójaként is bizonyítaniuk kellett, hogy képesek az irányításra, de a lópatkóval és a vasvillával való célba dobásban is bizonyítaniuk kellett rátermettségüket. A közönség remekül szórakozott, szurkolt, illetve esetenként kinevethette települése vezetőit – viszont főként a taps volt a jellemző. Címvédés Puskás Elemér ditrói polgármester és tavalyi győztes távolmaradásával nem történt, az idei verseny első helyezettje Nagy Zoltán házigazda alpolgármester lett.


Szórakoztatás magasfokon

Ahogy a szervezők megígérték, a nézők egyetlen percig sem unatkozhattak. A lovas műsorszámok mellett igazi újdonságot jelentett a solymász bemutató, és nem maradt el a postagalamb röptetés sem – mondhatjuk, a Lovasnapok az eget is meghódította. A korábbiaknál jóval nagyobb volt az érdeklődés és jelentkezés a kutyakiállításra, sikeresnek bizonyult a más ismert kutyafogat-verseny is. A Step Dance és a Hóvirág együttesek, Bartalis Erzsébet népdalénekes, divatbemutató, vagy akár a szabadtéri kovácsműhely is tartalmas és érdekes látni-hallanivalót nyújtott. Ha a hallanivalóknál tartunk, fontos megjegyezni, hogy a Lovasnapoknak immár himnusza is van. Ennek egyik sora kimondja: székely lovasnemzet vagyunk – erre maga a rendezvény a legjobb bizonyíték.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás

A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
Hirdetés