Zöld Ház program: ezernél is többen várják a pénzt

A Hargita megyei pályázóknak alig több mint tíz százaléka kapta meg a Zöld Ház program két évvel ezelőtti kiírásán megpályázott hatezer lejes támogatást, de olyanok is vannak, akik 2010 óta várják a fűtésrendszer-korszerűsítésre nyújtott finanszírozást.

Széchely István

2013. február 20., 18:012013. február 20., 18:01

2013. február 20., 18:362013. február 20., 18:36

Részben a gépkocsikra kivetett környezetszennyezési illetékek visszatérítése miatt szinte teljesen ellehetetlenült a Zöld Ház programban kedvezően elbírált pályázatok kifizetése, ugyanis nincs pénz a pályázati úton elnyert fűtésrendszer-korszerűsítések finanszírozására. A programot 2012-ben már el sem indította a környezetvédelmi minisztérium, de még a 2011-es pályázatok jelentős része is kifizetésre vár, sőt a 2010-ben elnyert összegeket sem kapta még meg a jogosultak egy része. Országos szinten Hargita megyében várja az állami támogatást a legtöbb természetes személy, ugyanis itt pályáztak legtöbben a megújuló energiaforrásokat hasznosító melegvíz- és fűtésrendszerek megvásárlására. Az igénylők több mint kilencven százaléka napkollektorok beszerzésére pályázott, egyenként hatezer lej értékben. Hargita megyéből összesen 1529-en pályáztak a 2011-es Zöld Ház programban, az igénylési dossziék közül mostanáig 551, kedvező elbírálást kapott igénylési dosszié tulajdonosával kötött szerződést az Országos Környezetvédelmi Alap, 355 pályázat elszámolás alatt áll, de mostanáig mindössze 172 esetében történt meg a támogatási összeg átutalása – tudtuk meg Lőrincz Csillától, az Országos Környezetvédelmi Alap elbírálási igazgatóságának vezetőjétől.

A 2011-ben pályázók majdnem kilencven százaléka, azaz több mint 1300-an várják még Hargita megyében az igényelt 6–8 ezer lejes támogatást, de olyan magánház-tulajdonosok is vannak, akik 2010-ben pályáztak, viszont még mindig nem kapták meg az elnyert összegeket. Ennek az az oka, hogy a 2010-es pályázatok elbírálási folyamata csak 2011-ben fejeződött be, ám időközben elkezdődött a program 2011-es kiírása során benyújtott pályázatok felülvizsgálata is, és a szerződéskötések az elbírálási sorrend szerint történtek – magyarázta el Lőrincz Csilla. Hargita megye esetében 1147-en igényelték a támogatást 2010-ben, közülük 984-en már megkapták a pénzeket, 68 pályázat elszámolás alatt áll, a fennmaradók esetében későn nyújtották be az igénylők az elszámolási dossziékat, vagy egyéb gond akadályozta a kifizetést.

Múlt év tavasza óta csak alig néhány 2011-es pályázat gazdája kapta meg a hatezer lejt fűtésrendszere modernizálására. A pénzátutalások szinte teljes leállásának részben az az oka, hogy az állam 300 ezer gépkocsi-tulajdonosnak kell visszafizesse a bírósági úton visszakövetelt környezetszennyezési illetéket, ami – Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter bejelentése szerint – csak januárban 19 millió lejes kiadást jelentett a környezetvédelmi alapnak. Az is akadályozta a Zöld Ház programos pályázatok kifizetését, hogy a pénzügyminisztérium nem adott engedélyt az Országos Környezetvédelmi Alaphoz befolyt pénzek ilyen irányú felhasználására, idén viszont még azért nem kerülhetett sor egy pályázat finanszírozására sem, mert még elfogadásra vár az alap idei költségvetése – mondta el az intézmény elbírálási igazgatóságának vezetője. Lőrincz Csilla ugyanakkor azt is elmondta, a 2011-es pályázatok elbírálását folytatják, nem kaptak utasítást a folyamat leállítására, de ha a környezetvédelmi alap idei költségvetésében nem fognak szerepelni a szükséges összegek, akkor nem valószínű, hogy a kedvezően elbírált pályázatok benyújtóival idén meg tudják kötni a kivitelezési szerződést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés