Jó úton Orotváig

Újabb szakaszát zárták az Orotva–Borszék közötti megyei úton zajló felújításnak, az idén végzett munkálatok átadására szerdán délelőtt került sor.

Pethő Melánia

2012. december 05., 16:532012. december 05., 16:53

2012. december 05., 19:052012. december 05., 19:05

Az Orotva–Borszék közötti megyei út felújítása nagy segítség a térségben lévő települések számára, hiszen egyrészt összekapcsolja Gyergyót a fürdővárossal, másrészt pedig jelentősen csökkenti a távolságot Borszék és Csíkszereda között.

Az út teljes felújítása több fázisban valósul meg, az összesen 21 kilométerből eddig mintegy 8 kilométeres részt újított fel Hargita Megye Tanácsa. Az idén elvégzett munkálatok nyomán az aszfaltréteg Orotva központjának közeléig ért el, a közel 2,3 millió lejes beruházás során teljes útszerkezet-építés mellett a sáncok kiásása és kitakarítása is megtörtént.

Amint azt Petres Sándor, a megyei tanács alelnöke az avatóünnepségen megjegyezte, az út jelenlegi állapotával az orotvaiak régi vágya teljesült. Mint mondta, tizenéves munkára került fel a korona, az út alapozása ugyanis az 1990-es évek végén kezdődött el.

„A cél nem ennyi. Az út teljes felújításával Borszéket fogjuk összekötni a Gyergyói-medencével, ezáltal a fürdőváros megközelítését tesszük lehetővé a környékre látogató turisták, illetve az itt élő emberek számára” – jelentette ki Borboly Csaba megyeitanács-elnök. Hozzátette, a végcél eléréséhez még mintegy 12 kilométeren kell javítómunkálatokat végezni. Az útfelújítást Borszék irányából is elkezdték, ott egy kilométeren járható a 128-as jelzésű megyei út. „A hegyeken átvezető szakasz az út legnehezebb és legköltségesebb része. Avatást nem első ízben tartunk ezen az úton, viszont akkor tudjuk azt mondani, hogy nem járunk ide hiába, ha az utolsó szalagot is elvágtuk” – mondta Borboly Csaba.

Orotva fejlődésének lehetőségét köti össze a felújított úttal Ditró község polgármestere. Puskás Elemér szerint ugyanis „ahol jó út van, ott felpezsdül az élet, elindulnak a különböző fejlesztések”. Ehhez kapott további biztatásokat a megyei önkormányzat jelen lévő képviselőitől a községvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei