
Fotó: Balázs Katalin
A kosárfonás a legegyszerűbb tudomány, ezt mindenkinek meg kell tanulni. És aki Csergő Antalt felkeresi, annak ingyen adja a parasztfűz-alkotásokat. Az egyetlen szárhegyi kosárfonó, mielőtt újra megkérdeznék, tudatja: a „szakmát” nem börtönben tanulta.
2014. július 07., 16:402014. július 07., 16:40
2014. július 07., 17:102014. július 07., 17:10
Úgy hallottuk, mióta bezárt a Lázár-kastély, más látnivalókkal kedveskednek a Szárhegyre érkezőknek. Egy képzőművészbrigádot nemrég egyenesen a mezőre kirándultattak, ott mutatta be a szaki, hogy is készül a fűzfakosár. Az hírlik, Csergő Anti Szárhegyen az egyetlen, mondhatni az utolsó, aki ismeri a kosárfonás fortélyait. Hát megkerestük.
Fűszálakból álló élet
Nem mondhatni, hogy egyből házához találtunk, de útbaigazításban nem volt hiány, sokan ismerik szegről-végről az idős embert, aki így határozza meg életkorát: „immár a nyolcvannegyedik fűre léptem”. Mert minden életéve egy fűszál – fejti ki teli derűvel. És ha ebből a tisztes korból valamely évszám nem jutna eszébe, hát segítségül hívja „memóriáját”, azaz feleségét, Margit asszonyt.
Tanult szakmája szerint kárpitosmester. Nyugdíjazása után sem hagyta annyiba, ma is hívják, ő pedig veszi a szerszámos-táskát, és megbeszélt időre megy a megrendelőhöz. A késés nem kenyere, rá nem kell várjon senki, a kárpitozás pedig nem is annyira kenyérkereseti lehetőség, sokkal inkább szerelem. „Nem hagyok fel vele, mert nagyon szeretem” – mondja, de a szeme is úgy csillan, hogy ha akarná sem tudná letagadni.
Aztán ha éppen nem kell kanapét „újrabőrölni”, kint a mezőn megszáradt a rend, nincs kaszálnivaló, vagy beköszönt a tél, akkor nekilát egy kosár fenekének.
Az első kosárforma
„Már nyugdíjas voltam, van annak vagy húsz éve, ugye, Margit, amikor egy este a tévében egy zetelaki bácsit adtak elé. Kosarat font. Mondom a feleségemnek, reggel megyek ágért.” Hát innen jött az ötlet, aztán másnap reggel gyakorlatban is kipróbálta a látottakat Anti bácsi. „El ágért” – fogalmaz tömören. „Szedtem össze olyanszerű füzeket, amilyenből láttam, hogy dolgozott a zetelaki. Hazahoztam, nekifogtam. Az első tudja, hogy sikerült? Kosárforma volt, de nem kosár. De akkor belémjött az ösztönzés, hogy még próbáljam, legyen jó, no”.
Jó lett az indulás, a kosár oldala is szépen alakult, csak a befejezésnél akadt el a mesterét csak tévéből ismerő tanonc: „a felső szegését, amikor elértem, úgy megálltam, hogy nem tudtam, mitévő legyek. Mert a tévé azt már nem mutatta. Magamtól kellett rakjam az ágakat, s másodjára már szép szegés sikerült nekem is”.
Nagy termelés, vatikáni jövedelem
Csak holtszezonban dolgozik kosárkészítéssel a mester, megvan annak is az ideje, mikor vágja a vesszőket: „A legjobb ősszel, amikor a lapiját elhullatja. Akkora ki van nőve, ki van tágasodva a fűz, s később nem szorul össze. Máskor is lehet vesszőt gyűjteni, nem igaz, hogy nem, csak az abból készült kosár nem tart, gyér lesz a fonás, nagy hézagok maradnak, s ha apróbb holmit tesznek belé, mind kiszotyog”.
Ha jó időben volt levágva a fűz, utána lassacskán lehet feldolgozni. Esténként, esős időben számolgatja ki a huszonnégyet. Mert huszonnégy szállal dolgozik, felfelé abroncsolja, hogy tartása legyen. Egy kosár elkészítése, ha az ághozást is beleszámoljuk, egy jó fél nap.
Amikor az értékesítésről kérdezzük, nagyot kacag: „én már úgy meggazdagodtam a kosárcsinálásból, hogy kell keressek egy személyt, aki felkönyveli a jövedelmet. Ajándékba adom bárkinek. Aki idejön, s azt mondja, kéne egy kosár, mondom, mesze fiam, vigyed. Kapok érte istenfizessét, ez is érték, vatikáni valuta”. Próbáltuk megijesztgetni a nagylelkű embert, hogy ha ennek híre megy, húszan fognak állni a kapujában kosárért. Csak legyintett: „húsznál több van készen, jöjjenek, s amíg van, vigyék! Mennyit kérjek érte? Tíz lejt? Húszat? Vigye, s segítse meg a jó Mária”.
Nem börtönben tanulta
A szárhegyiek között egy sincs, aki konkurenciát jelentene Csergő Antalnak. Régen sem volt kosárfonó a községben, mint mondja, gyergyói cigányok hozták, árusították itt mindig ezt a portékát. Aztán, amikor már ő is „szakmabeli” lett, egyszer találkozott a riválisokkal: „Tudja, hogy jártam? Hozom le a fűzet a Nagypatakon. Jön egy szekér le, teli cigánnyal, s kosárral. Azt mondja az egyik: bácsi, maga mire viszi a fűzet? Mondom, csinálok kosarat. Erre megkérdezi: ejsze volt maga a börtönben, hogy megtanulta? Kacagtam, s szóba álltam velük, hogy börtönben nem voltam, amit tudok, a tévéből tanultam. Csodálkoztak”.
Kosárlátóba járnak, tanítványnak nem szegődnek
Sok mindenre jó a kas. Fahordásra készíti a nagyokat, a kisebbeket zöldségnek, „ugye, mennyivel szebb, ha az asztalra kitett alma nem akármiben van, hanem szép fűzfakosárkában?” – hangzik el a költői kérdés.
A fonottak ikertestvérei sok helyre elkerültek: „Még a bástyánál is van fonott kas, megkértek, megcsináltam, hogy örvendjenek neki. A pap bácsinál is tanítottam a gyermekeket fonni, fűzfakápolnát készítünk. Soknak megmutattam, a napköziben is voltam tanítani, fel is vetettek a tévések. S amikor a művészek jöttek... Ferencz Zoltán hozta az alkotóközponttól legutóbb a népet. Ki kellett vigyem a mezőre, s ahogy a vesszőket levágtuk, ott, helyben egy fa tövében meg is gyártottam a kosarat körülbelül két óra alatt. Erőst csodálkoztak”.
Ha művészek, ha turisták jönnek, mindenkinek szívesen megmutatja, mert ehhez nem kell nagy tudomány. Érdeklődnek ugyan többen, de valahogy nem lelt még igazi tanítványra Anti bácsi. Pedig élete további részére is ez a terve: „megmutatom, s mindenki meg kellene ezt tanulja. Ez a legegyszerűbb, mondhatnám a legutolsó szakma, s nem árt bár ennyit tudni”.
Itt együttélésből is van lecke
Amíg a tornácon beszélgetünk, Margit néni kikészíti a fotóznivalót. Isten tudja, hány kosarat hoz elé, s még rózsacsokrokkal is feldíszíti a környezetüket. Készülnek a képek, majd visszakerülnek helyükre a kosarak. A fásszínajtóból bepillantva derül ki, sokkal nagyobb a készlet, hisz tucatnyi társuk van megrakva felhasogatott tűzifával, gyújtóssal. Mire készülnek Csergőék? Ez itt a szokás. A gazda sosem tudja, melyik reggel kell elmennie, hát előkészíti a fát feleségének, hogy más dolga ne legyen, mint a teli kosarat elévinni a házba. Jó ura van Anti bácsi feleségének – jegyzem meg, mire csak kétszavas a válasz: „egyformák vagyunk”.
Kell is a hasonlóság, hogy két ember fél évszázadot tudjon együtt leélni. Nem tagadják, hogy voltak, vannak kisebb civakodások, de még akkor sem volt harag, amikor a férj több éjszakát töltött házon kívül. Szeretett zenélni, s ha megfogadták, nemcsak mulatságokban muzsikált a cimborákkal, egy-egy leányéneklést is bevállalt. „Meg-megénekeltük a leányokat” – emlékszik arra az időre, mint látszik, igencsak szívesen. De a feleségnek sem rossz emlék, kérdésünkre, hogy haragudott-e a hajnali hazaérkezésekért férjére, Margit néni csak mosolyogva vonja a vállát: „Pénzzel jött reggel”.
Ami az életben fontos
Anti bácsi a muzsikálás, a kárpitozás és kosárfonás mellett az egyháznak is sokat dolgozik. Mikor kérik, megy, segít. Jószántából, istenfizesséért. Felemlegeti, hogy volt, amikor Ervin atya hazaérve Kolozsvárról vele találkozott elsőként, s boldogan mondta: végre hazajöttem, innen már nem kell mennem sehová, s megmutatta Anti bácsinak azt is, hogy ha őt túlélné, hová helyezzék koporsóját. Anti bácsi most is reménykedik, hogy a ferences szerzetes visszatér Csíksomlyóról. Nem meghalni, hanem élni.
Csak egy pillanatra sóhajt fel a kosárfonó, és máris visszatér arcára a derű, úgy válaszol a kérdésre: mi a legfontosabb az életben? „Tudja, mi a legfontosabb? Az értelem. Hogy ne civakodj mással. Inkább adj neki kegyelmet, de ne foglalkozz véle. Hiába szájal vissza, te menj tovább. Ez a legjobb. Ez adja a nyugalmat. Mert ha hercs az ember, azzal mit ér el?”
A válasz még várat magára, de addig is elmondhatjuk, sokan köszönik a kosarat Anti bácsinak. Mi sem képezünk kivételt, hisz búcsúzáskor az Isten áldja mellé járt a fűzfakas is. Csergő Anti bácsiéknál, a szárhegyi kosárfonónál ez így szokás: aki betér, ha kosárra nincs is szüksége, de mindenkinek jut egy jóízű beszélgetés. Igazán bejöhetne máshol is divatba a sok hercsegés helyett... már csak az életkedvért is.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
szóljon hozzá!