
Közel ötvenre emelkedett a lakhelyi elkülönítés alatt állók száma Hargita megyében. Fokozódó nyugtalanság. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A koronavírus romániai megjelenése nem hozott olyan szigorításokat a járványügyi óvintézkedések terén, amelyek érintenék Hargita megyét. Csütörtökre 49-re emelkedett a megyében a lakhelyi elkülönítés alatt állók száma, de ez folyamatosan változik, ugyanis az újonnan elszigeteltek mellett vannak olyanok is, akiknél a napokban véget ér a kéthetes elkülönítés. A megyei egészségügyi igazgatóság vezetője szerint tapasztalható az aggodalom a lakosság egy részének körében, de óva int mindenkit a pánikolástól.
2020. február 27., 22:002020. február 27., 22:00
Nem szigorodtak az óvintézkedések, továbbra is az érvényes, hogy akik a koronavírus által érintett térségekből térnek haza, 14 napra lakhelyi elkülönítésre kerülnek, azok pedig, akik megfordultak karantén alá vont településeken – például a 12 észak-olaszországi helység valamelyikén –, hazaérkezésükkor karanténközpontban kerülnek járványtani megfigyelés alá – tájékoztatott Tar Gyöngyi. A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetőjétől annak kapcsán kértünk tájékoztatást, hogy szerdán este bejelentették az első igazolt romániai koronavírusos megbetegedést: egy Gorj megyei 20 éves férfi kapta el a koronavírust egy 71 éves olasz állampolgártól, aki rokonlátogatóba és üzleti ügyeit intézni érkezett Romániába, és csak hazautazása után derült ki, hogy beteg.
A szerdán feljegyzett 37-ről csütörtökre 49-re nőtt a lakhelyi elkülönítés alatt állók száma Hargita megyében. Ők nem jártak a koronavírus miatt karantén alá vont külföldi településeken, csak olyan, többnyire olaszországi térségekben, ahol már előfordultak megbetegedések. Karanténban nincs senki a megyében, és nem is lehet, hiszen aki vesztegzár alá helyezett területről tér haza, az már a határátlépéskor karanténközpontba kerül – mondta Tar Gyöngyi.
Az egészségügyi minisztérium és az országos járványtani hatóság már napokkal korábban közzétett egy járványmegelőzési tudnivalókról szóló tájékoztatót, és a szakemberek azóta is többször felhívták a figyelmet arra, hogy aki a koronavírus által érintett térségekből való hazatérését követő 14 napban a megbetegedés főbb tüneteinek – láz, köhögés, légzési problémák – egyikét észleli magán, ne háziorvosához vagy a kórházi sürgősségi osztályra menjen, hanem a 112-es sürgősségi segélyhívószámon tegyen bejelentést. Ezzel kapcsolatban azonban Tar Gyöngyi azt javasolja, hogy az érintettek először háziorvosukat hívják fel telefonon, és tőle majd megkapják a megfelelő eligazítást. A 112-es vonal vészhelyzetre van és leterhelt már az is, továbbra is történnek szívrohamok, agyvérzések, tűzesetek, ezért ajánlja a sürgősségi segélyhívószám tehermentesítést, továbbá azért is, mert tapasztalatból tudja, hogy egy koronavírus miatt aggodalmaskodó telefonálóval fél óráig vagy akár még annál is tovább tart az elbeszélgetés, illetve az adataik lejegyzése – mondta Tar Gyöngyi.
A Hargita Megyei Mentőszolgálatnál is tapasztalták, hogy nem mindenki van tisztában azzal, hogy hová kell forduljon a járványmegelőzési teendőkkel kapcsolatban. Péter Szilárd, a mentőszolgálat igazgatója megkeresésünkre elmondta,
Fontos lenne, hogy a sürgősségi segélyhívószámot, illetve a mentőszolgálatot csak azok hívják, akik megfordultak az említett területeken és észlelik magukon a betegség tüneteit – „köhögnek, folyik az orruk, lázasak” –, ha nincsenek egészségügyi panaszaik, akkor háziorvosukkal konzultáljanak – hangsúlyozta a megyei mentőszolgálat igazgatója.
A megyei egészségügyi igazgatóságnál folyamatosan csengnek a telefonok és az átgondolatlan hívások miatt folyton figyelniük kell arra, hogy ne blokkoljanak esetlegesen fontos telefonos bejelentéseket.
– említett egy példát Tar Gyöngyi, felhíva a figyelmet arra, hogy az egészségügy nem nyomozó hatóság, ilyen jogköre csak a rendőrségnek van.
Aki a koronavírussal kapcsolatos tudnivalókról és az aktuális járványügyi helyzetről szeretne hitelesen tájékozódni, látogasson el a megyei egészségügyi igazgatóság honlapjára, esetleg az egészségügyi minisztériuméra vagy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ internetes oldalára. Ha nem talál választ kérdéseire, akkor felteheti azokat a megyei egészségügyi igazgatóság illetékeseinek e-mailben, az epidemio@aspharghita.ro címen.
– tájékoztatott az igazgatóság vezetője. Az egészségügyi minisztérium egyébként csütörtökön egy ingyen hívható zöldszámot is létrehozott a koronavírussal kapcsolatos kérdések megválaszolására: a 0800 800 358-as telefonszám naponta 8 és 23 óra között hívható. Ezen ugyan román nyelven lehet csak érdeklődni, de aki elboldogul román nyelven is, az érdeklődhet az említett számon is.
A napokban országszerte felmerült, hogy akadozik az ellátás az egészségügyi védőfelszerelések – maszkok, védőruhák – esetében, ugyanis ezek jó részét Kínában gyártják, ám az ottani tömeges koronavírusos megbetegedések miatt a készleteket visszatartották. A Hargita megyei helyzettel kapcsolatban Tar Gyöngyi elmondta, a járványügyekben érintett hatóságoknak – az egészségügyi igazgatóságnak, a mentőszolgálatnak, a sürgősségi esetek felügyelőségének – van készleten néhány teljes testet fedő védőruházatuk, ami kezdetnek elég, de remélik, kapnak még a közeljövőben, ugyanis központi szinten már folyamatban van egy új közbeszerzés.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
Csökkentek az üzemanyagárak Romániában, a változás pedig Székelyföldön is érzékelhető: az adatok szerint több Hargita megyei töltőállomáson is 9 lej alatt tankolható a benzin, miután rövid idő alatt több lépcsőben is mérsékelték az árakat a kutak.
Akik még nem adták le levélszavazatukat, már nem lehetnek biztosak, hogy a postai úton feladott boríték időben megérkezik. Ezért fontos, hogy azokat az RMDSZ vagy az Eurotrans Alapítvány irodáin keresztül juttassák el, vagy a konzulátuson adják le.
Magyarországnak most összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége - jelentette ki a miniszterelnök péntek reggel a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint.
Két lopási ügyet is felgöngyölített a Kovászna megyei rendőrség, az elkövetők őrizetben várják a hatóságok további döntését.
Az elsőt 1995-ben hozták tető alá, egy évvel azt követően, hogy a mostani társszervezője, a Pro Cantus Egyesület, illetve kamrakórus létrejött. Pénteken és szombaton Kézdivásárhelyen tartják a Felsőháromszéki Kórusfesztivál 29. kiadását.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) április 6. és 9. között több mint ezer gazdasági szereplőnél végzett ellenőrzéseket, és megközelítőleg 3,8 millió lej értékben szabott ki bírságokat.
Részvételre buzdítja a határon túli magyarokat az országgyűlési választásokon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
4 hozzászólás