
Influenza okozta egy külföldről hazatért beteg panaszait Hargita megyében
Fotó: Mihály Csaba
Volt már olyan külföldről hazatért beteg Hargita megyében, akinél felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja, de a kivizsgálások eredménye kizárta a koronavírusos megbetegedést. A megyében majdnem negyven, Olaszországból hazatért személy áll lakhelyi elkülönítés alatt, de karanténban senki sincs. A külföldi utazásokra vonatkozó tanácsokról, a járványügyi helyzetről és a megelőzési eljárásokról érdeklődtünk a megyei egészségügyi igazgatóság vezetőjétől.
2020. február 27., 10:422020. február 27., 10:42
Igaz ugyan, hogy karantén alatt álló személy nincs Hargita megyében, de olyanok vannak, akiknek esetében lakhelyi elkülönítést rendeltek el – derült ki a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője által portálunknak adott tájékoztatásból. Tar Gyöngyi pontos információkat közölt az aktuális járványmegelőzési helyzetről.
Elmondta,
de fontos kihangsúlyozni, hogy ők nem betegek, csak óvintézkedés gyanánt 14 napig elszigetelve és megfigyelés alatt maradnak. Ők olyan régiókból tértek haza, ahol enyhébb járványügyi óvintézkedések vannak érvényben, de nem jártak a koronavírusos megbetegedések miatt karantén alá vont olaszországi településeken. Azok, akik a hazautazást megelőző 14 napban megfordultak a szóban forgó 12 olaszországi – Veneto és Lombardia tartományokban található – település valamelyikén, a karantén miatt ki sem juthatnak onnan, de ha esetleg még az utazási korlátozás elrendelése előtt eljöttek onnan, akkor sem juthatnak haza, ugyanis az országba való belépés után karanténba kerülnek.
A határ menti megyékben található karanténközpontokban helyezik megfigyelés alá ezeket az utazókat, nem a lakhelyük szerinti megyében, tehát a Hargita megyeiek sem a megyén belül kerülnek 14 napos karanténba – hangsúlyozta az megyei egészségügyi igazgatóság vezetője, magyarázatként hozzáfűzve, azért történik így, hogy az érintettek minél kevesebbet utazzanak az országon belül.
Egyébként a vonatkozó eljárásról, a koronavírus megelőzésével kapcsolatos óvintézkedésekről és minden fontos tudnivalóról lehet tájékozódni a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság honlapján, valamint az egészségügyi minisztérium internetes oldalán.
Tar Gyöngyi arról is tájékoztatott, hogy volt már olyan külföldről hazatért beteg Hargita megyében, akinél felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja. Ő maga jelentkezett kivizsgálásra, ugyanis megfordult olyan országokban, ahol megfertőződhetett volna.
A megyei egészségügyi igazgatóságnál egyébként nem is tudják elvégezni a koronavírus kimutatására szolgáló tesztet. Az ehhez szükséges laboratóriumi felszereléssel rendelkeznek ugyan, de a vírus genetikai anyagának azonosításához szükséges mintával csak a nagy orvosi egyetemi központok kórházai – a bukaresti, jászvásári, kolozsvári, temesvári, craiovai és konstancai – rendelkeznek – tájékoztatott Tar Gyöngyi.
A közeljövőre tervezett külföldi utazásokkal kapcsolatban az egészségügyi igazgatóság vezetője azt mondta, a hatósági ajánlás az, hogy azokat az utazásokat, amelyek nem feltétlenül szükségesek, ajánlatos átgondolni, illetve elhalasztani. Főként akkor, ha a célállomáson magasabb a fertőzésveszély, mint itthon, de érdemes elkerülni a repülőtereket, állomásokat is, a karantén alatt álló külföldi térségektől viszont határozottan ajánlott távol maradni. Amennyiben valaki egy karantén alá helyezett külföldi településen ragad, az ottani hatósági előírásoknak megfelelő ellátást kap, itthon pedig a járványtani hatóság kiállít számára egy igazolást, melynek alapján háziorvosa kiírja neki a karantén idejére vonatkozó elkülönítési igazolást.
Noha csak a repterekre direkt járatokkal érkezők esetében lehet biztosan tudni, hogy ki honnan jött, az átszállások, illetve a közúti, vasúti határátkelők esetében csupán bevallásos alapon szerezhetnek tudomást erről a hatóságok. Tar Gyöngyi felhívta a figyelmet arra, hogy
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint egyébként hasonló okokból – „a betegség elleni küzdelem akadályozása” – kedden két esetben is bűnügyi kivizsgálás indult összesen négy személy ellen Romániában. A szerdai információk szerint az országban 26-an állnak karantén, illetve 2077-en lakhelyi elkülönítés alatt.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
2 hozzászólás