
A feljelentés és a csatolt dokumentumok
Fotó: Tőke Ervin
Büntetőfeljelentést tett a csíkszentmártoni rendőrségen Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Szövetség csíkszeredai egyeztető tanácsának tagja, mert a Calea Neamului Egyesület május végén a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat megszegve tartott megemlékezést az úzvölgyi temetőben.
2020. július 17., 13:342020. július 17., 13:34
Tőke Ervin kérdésünkre azt mondta, ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést, mivel a járvány közepén, amikor még kijárási korlátozások voltak érvényben,
A feljelentéshez a helyszínen készült, az egyesület elnökének, illetve Dormánfalva polgármesterének közösségi oldaláról származó fotókat, valamint a rendezvény nyomán készült sajtóbeszámolókat is csatolt. Azt is megkérdeztük, számít-e arra, hogy büntetőeljárás indul a feljelentés nyomán. Tőke azt mondta: mindaddig, amíg nem bizonyosodik meg ennek ellenkezőjéről, addig úgy érzi, kell bízzon a jogállamban.
Közel százan vettek részt a megemlékezésen a korlátozó intézkedések ellenére is. Lesz ennek következménye?
Fotó: Pinti Attila
A már korábban is több román nacionalista megmozdulást szervező Calea Neamului Egyesület elnöke május 28-án a Hősök Napja alkalmából utazott többedmagával a temetőhöz, hogy megemlékezzenek „ott nyugvó őseikről”.
Tîrnoveanunak Brassó megyeiként több megyehatárt is át kellett lépnie, ehhez bejegyzésében tett kijelentése szerint a lakhelyelhagyási nyilatkozatban „történelmi túrát” jelölt meg az utazás okaként.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
szóljon hozzá!