
Fotó: Kristo Robert
Épül a zsögödi forrásház, és lassacskán alakul a fürdő előtti tér is.
2010. június 16., 15:432010. június 16., 15:43
2010. június 16., 15:462010. június 16., 15:46
Fotó: Kristo Robert
\"A Forrásházban, fedett térben kulturáltan lehet majd vizet venni. – fogalmazott Herczeg Ágnes kertépítész, a Transpagony Kft. vezetője, aki elmagyarázta, hogyan néz ki majd szeptemberre a tér. – Ahogy eddig, a nagy forrásról ide vezetett víz folyik majd ki. Próbáltuk az eredeti forrást felfedni, de a geológusok szerint nem működik már. A forrás és a fürdő közötti parkban filagóriát helyezünk el, és sétautakat alakítunk ki, növényeket telepítünk. A fürdő előtti tér díszburkolatot kap, mögötte parkolót találunk. A hídtól a strandig aszfaltút épül fasorral, közvilágítással. A strandnál is lesz parkoló, illetve buszforduló. A fogadóteret a parkolóval gyalogjárda köti össze.\"
Amint Herczeg Ágnes hangsúlyozta, az építmények kőből és fából, a padok és a kukák fából, a burkolatok természetes kövekből készülnek.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.
Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.
Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.
Négyen sérültek meg egy balesetben Csíkszentimre községben kedden este.
Készülnek a városi tömegközlekedés új menetrend szerinti elindítására Csíkszeredában, ennek érdekében hivatalosan is átvette a gázüzemű buszok garázsát és töltőállomását az önkormányzat. Az utolsó számla kifizetésére 1,25 millió lejt hagytak jóvá.
Furcsa hőmérsékleti eltérések figyelhetők meg a keddi délelőtt folyamán az országban: miközben Csíkszeredában még mínusz 5 fokot mérnek, addig Sinaián plusz 8-at.
Jól halad a két, egyenként hat lakásos társasház építése Tusnádfürdőn, amelyeket fiatal orvosok és tanárok számára ajánl majd fel az önkormányzat. A csekély energiaigényű épületek európai uniós támogatással készülnek, a munka télen sem áll le.
szóljon hozzá!