
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom kertjében vasárnap ünnepélyes emléktábla-avatásra várják a híveket.
2018. szeptember 20., 10:502018. szeptember 20., 10:50
A nagymise után kerül sor a városi katolikus hívek egykori főesperes-plébánosa, Dani Gergely emlékét őrző tábla szentelésére. A plébánia falán elhelyezett tábla szövege emlékeztet arra, hogy Dani Gergely 15 éven át, 1952 és 1967 között szolgált itt – töretlen hittel és szeretettel –, ahogy a táblán olvasható.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.
Nem nőtt, hanem csökkent hétfő óta az üzemanyagok ára Romániában, a dízel pedig több helyen még mindig olcsóbb, mint a benzin.
Japán sztrájkba kezdtek kedden a Sanitas szakszervezet tagjai az új bértörvénytervezet elleni tiltakozásként.
Összesen 207 helyszínen tart házkutatást kedden a rendőrség a Jupiter művelet keretében bűncselekményekkel gyanúsított személyeknél.
Kedden folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a román nyelvi kommunikációs készségek felmérésével.
szóljon hozzá!