
A lakók számára máshonnan kell biztosítani a vizet. Kényszermegoldás. Illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
A Kovászna megyei Angyaloson nincs ivóvíz-szolgáltatás, mert elfagyott az angyalosi víztartály ellátását biztosító vezeték a martonosi nyomásfokozó és az angyalosi vízgyűjtő tartály közti szakaszon. A faluban 165 család maradt víz nélkül, a Közüzemek Rt. kérésre autóval szállít ki ivóvizet.
2018. február 27., 18:122018. február 27., 18:12
Fejér Sándor a vízszolgáltató-vállalat igazgatója lapunknak elmondta, a fagyott földet nem tudják felásni, a polietilén csöveket melegíteni sem tudják, így nehézkes a megoldás.
Az igazgató szerint, kedden már biztos nem lesz víz Angyaloson, reménykednek, hogy szerdán sikerül orvosolni a hibát. Tavaly is előfordult, hogy elfagyott a vezeték, akkor például az Angyalos melletti Gidófalván mintegy húsz család hetekig víz nélkül maradt. Az jelent gondot, hogy a rendszer vezetékeinek egy részét 50-60 centiméter mélységbe fektették le, így könnyen elfagynak. A hálózatot a helyi önkormányzatok megrendelésére építették ki a versenytárgyalást megnyerő cégek, a Közüzemek Rt. pedig utólag csak a működtetést vette át. Sepsiszentgyörgyön az elmúlt években a vízórákkal voltak bajok, ott fagytak el, ahol az aknát nem szigetelték megfelelően.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.
A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.
A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.
Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.
Idén januárban 33 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első hónapjában – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett előzetes adataiból.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.
A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.
Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.
szóljon hozzá!