Havonta két fiatal elképzeléseinek támogatását vállalta fel az SZMVSZ
Fotó: Barabás Ákos
Vállalkozó szellemű fiatal felnőtteket támogat a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ), amely a cégalapítással kapcsolatos ügyintézés költségeit biztosítja. Éppen ezért üzleti terveket várnak 18 és 26 év közöttiektől – a pályázók közül minden hónapban két nyertest hirdetnek.
2018. szeptember 19., 17:562018. szeptember 19., 17:56
2018. szeptember 19., 17:572018. szeptember 19., 17:57
Noha az SZMVSZ eddig csak az iskolásoknak igyekezett információkat, plusztudást és motivációt adni különböző versenyek megszervezése által, most a vezetőség úgy döntött, hogy a felnőtté vált fiataloknak is segíteni fognak – fejtette ki lapunknak Jakab Áron Csaba, a szervezet elnöke. Éppen ezért elhatározták, hogy
Ezek közül minden hónapban kiválasztanak két pályamunkát, és segítenek ezen vállalkozások elindításában, mégpedig a cégbeírással kapcsolatos ügyintézés felvállalásával. Az ilyenkor kötelező összegek befizetése – törzstőke, bejegyeztetés díja stb. – egyébként továbbra is a vállalkozót terheli, ám az ügyintézés díja ennek kétszerese is lehet – magyarázta Jakab.
„Egyelőre a bürokratikus folyamattól szeretnénk megszabadítani a fiatalokat, ebben tudunk segíteni. Ezt a feladatot Moldván Emil vállalta fel, aki bejegyeztetéssel, illetve a cégeken belüli módosítások lebonyolításával foglalkozik” – tette hozzá.
A pályázat meglehetősen kötetlen, hiszen a rövid bemutatkozóhoz
amelyben a jelentkező taglalja elképzeléseit: milyen profilú céget szeretne, milyen összegből indítaná el a vállalkozását, milyen bevételekre és kiadásokra számít az elkövetkező három évben stb. A szervezők ugyanakkor megfelelő átláthatóságot és alaposságot várnak el. A pályaműveket személyesen kell eljuttatni csütörtökönként és péntekenként reggel nyolc és déli tizenkét óra között az SZMVSZ székhelyére, amely a II. Rákóczi Ferenc utca 5. szám alatt, a Stúdió Mozi épületében található.
Egyébként csak olyan fiatalok kérhetnek segítséget az SZMVSZ-től, akik nem természetes, hanem jogi személyként szeretnének tevékenykedni, vagyis egyebek mellett korlátolt felelősségű társaságot (kft.) vagy részvénytársaságot (Rt.) alapítanának.
A projekt felelős kapcsolattartója Kiss Mihály elsőéves menedzsment szakos hallgató lesz. Hangsúlyozta, minden segítséget meg szeretne adni a fiataloknak, hogy jó elképzeléseik megvalósulhassanak, illetve hogy életkoruk okán ne becsülje alá őket senki. „Sok fiatal esetében azt láttam, hogy már a középiskolában is olyan erőbedobással tudtak dolgozni tanulmányaik mellett, amire mások 25 év fölött sem képesek. Viszont néha ezek az emberek elvesznek segítség hiányában” – fogalmazott.
A cégalapítás költségei
Moldván Emil lapunknak elmondta, cégalapításhoz minimálisan 200 lejes törzstőkére van szükség, ezenkívül 122 lej illetéket kell kifizetni a cégbíróságon, és további – legkevesebb 196 lejes – jegyzői illetéket. Ha egynél több tulajdonosa van a cégnek, akkor ez az összeg némileg növekszik.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.
Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.
2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.
szóljon hozzá!