
A mofetta épületét kellene először befejezni, ehhez támogatást kértek
Fotó: Veres Nándor
Hargita Megye Tanácsának szándéka befejezni a büdösfürdői, tizenkét éve félkész állapotban levő mofetta épületét, és a létesítmény működtetésére is vannak elképzelései. Ehhez a magyarországi Mátraderecske község példáját kívánják felhasználni, ahol szintén van gyógygázfürdő és egészségügyi központ.
2021. július 05., 19:282021. július 05., 19:28
Hármas együttműködési egyezményre van szükség Csíkszentimre és Mátraderecske község, valamint a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház között – ez az alapja a büdösfürdői, még el nem készült mofetta és kezelőközpont fejlesztésének Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint.
A Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium és a megyei tanács által biztosított támogatás akkor csak a betonalap és a szerkezetkész faépület elkészítésére, valamint a nyílászárókra volt elég, a belső tér kialakítására, felszerelésére már nem. Így azóta használatlanul áll, állaga romlik.
Mivel ez elmaradt, 2016-ban a község visszavette az ügykezelést, a szerződést felbontották. Tavaly
Fotó: Veres Nándor
„A büdösfürdői mofetták fejlesztése érdekében az Országos Beruházási Társasághoz (CNI) még tavaly augusztusban finanszírozási kérelmet nyújtottunk be a meglévő épület befejezésére.
– számolt be érdeklődésünkre a fejleményekről Borboly. Mint elmondta, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Büdösfürdőn működtethetne orvosi rendelőket heti 1-2 órában, de ott nem csak fizioterápiás helyiség, hanem akár egy egészségügyi központ is kialakítható, a szentegyházi központhoz hasonlóan.
„Ez a térség lakóinak, az idelátogató vendégeknek fontos egészségügyi szolgáltatás lenne” – vázolta az elnök.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
1 hozzászólás