Egy kastély nélküli intézményt vettem át, olyat, amelynek a táboroztatásra, vendéglátásra kialakított szobáit sem lehetett használni, a konyhát bezárták, több alkalmazottat szélnek eresztettek. Mindezek mellett a szakmának volt egy óriási felhördülése,

Volt olyan, hogy a marosvásárhelyi Bernády-házban kiállításmegnyitó kellős közepén vágtak a szavamba, hogy mi az a gyalázat, ami Szárhegyen történik, és ők nem hagyják tovább a mi kezünkben alkotásaikat, melyeket ki tudja hová, milyen körülmények közé viszünk. Megkérdőjelezték, hogy mivel a kastély az intézmény restaurálásának köszönheti létét, milyen intézkedések folytán került vissza magánkézbe, holott a műemléki törvény a megtartását is lehetővé tette volna. Ilyen támadások sorozatának voltam a kezdeti fázisban kitéve, annak ellenére, hogy amikor az intézmény vezetését átvettem, a kastélyon már volt egy lakat... aztán lett még egy.

– Akkor a művészeket kellett elsősorban megbékíteni...

– Igen. Érezhetően egy óriási bizalmi válság alakult ki a szakma részéről a kastélyból való kiköltözés miatt, amit nem volt kis feladat visszaállítani.

A szakma bizalmát sikerült visszaállítanunk, sőt az elmúlt években olyan programokat tudtunk véghez vinni kastély és mindenféle infrastruktúra nélkül, melyek megállták a helyüket a korábbi, igen magasra tett mércével szemben is. Hogy milyen rendezvényeink voltak, arról tájékozódhatott bárki, meghívót mindig küldtünk, protokoll szerint, az elnöki kabinetnek is. Más kérdés, hogy ritkán tettek eleget a meghívásunknak.

– A szakma bizalmát visszaszerezték, ezzel szemben Hargita Megye Tanácsának bizalma, úgy néz ki, megtört. Mit kell látni emögött?

– Én a konkrét okokat nem tudom, csak sejtéseim vannak:

Ezeket a nézetkülönbségeket én nem láttam annyira súlyosnak, hogy belőlük ilyenfajta bizalmi válság keletkezzen, csak annyit tapasztaltam, hogy az intézkedéseim nem mindig nyerték el a döntéshozók tetszését. Én első perctől kezdve egy abszolút szakmai alapokon nyugvó, maximálisan profi hozzáállást képviseltem, ami markánsan a kortárs képzőművészetről szól, mivel ez hozta és alapozta meg ennek az intézménynek a sikereit, és ezt kötelező továbbvinni. A magas szakmai színvonalnak viszont megvannak a feltételei.

korábban írtuk

Nem ért egyet a szárhegyi kulturális központ vezetőjének leváltásával a helyi polgármester

Meglepődve vette tudomásul Szárhegy polgármestere, Danguly Ervin a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központnál történt vezetőváltást. Elmondta: nem tudja osztani a megyei tanács elnökének meglátását.

– Cika-terem működtető intézmény lett, ezt állította Borboly Csaba a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központról. Mit szól hozzá?

– Nagy szerencse, hogy egyáltalán van Szárhegynek még egy csodálatos szecessziós kultúrháza, aminek van egy Cika-tereme. Mivel nekünk nem volt már Lázár-kastélyunk, köszönetet kell mondanom a szárhegyi községvezetésnek, hogy helyet adtak a kultúrház épületében a programjainknak, ráadásul egy Szárhegy központjában lévő önkormányzati tulajdonú épületben műtermet is rendelkezésünkre bocsátottak. Pozitív, abszolút támogató hozzáállás volt az önkormányzat és a polgármester részéről, de a szárhegyi polgároknak is köszönettel tartozom, akik sok helyzetben bérmentve segítettek faanyaggal, szállítóeszközzel vagy akár kétkezi munkával... Nem elefántcsonttorony volt az intézmény, hanem szerves része a szárhegyiek életének, és erről szólt a Láthatatlan Oskola névre keresztelt közművelődési sorozatunk is, hogy Szárhegy és a Gyergyói-medence kulturális életben kovászként legyünk jelen.

– Mindemellett számos más településen is voltak kiállítások és egyéb kulturális rendezvényeik...

– Azt mondtuk, hogy ha már így alakult a helyzet, és

Ezzel együtt rengeteg programunk volt Hargita megye számos településén, Erdélyben és Magyarországon is. Éppen most jövök Budapestről, azért nem reagáltam hamarabb a sajtóhírekre, ahol egy kiváló galériában mutattuk be az elmúlt három év anyagából készült válogatást.

Borboly Csaba részéről azt kijelenteni, hogy az intézményben semmi érdemleges nem történt, nos ez nem igazán felel meg a valóságnak, mert a tények más képet mutatnak.

– 700-800 ezer lejes éves költségvetésről beszélt a megyei tanács elnöke, tíz alkalmazott munkájáról, melynek hiányzik a látványos eredménye...

– Soha nem volt nekünk 700 vagy 800 ezer lejes költségvetésünk. Amióta menedzser vagyok, a tavalyi volt a legmagasabb, 625 ezer lej. Azt viszont tudjuk, hogy mielőtt én átvettem volna az intézményt 1 200 000 lej körüli volt a költségvetés, ráadásul akkor még volt kastély is, nem kis bevételi forrásként, nem sokkal több megvalósított programmal. Az alkalmazottak tekintetében mindenkinek rögzített munkaköre van, lebontva tevékenységekre. Volt dolguk, hiszen számos nehézség ellenére kellett sok programot, tábort lebonyolítanunk. Időnként a szállás és az étkeztetés megoldása is kérdéses volt, nekünk kellett megoldanunk. Támogatást kértünk és kaptunk a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól, a Nemzeti Kulturális Alapprogramból, a Bethlen Gábor Alapból részesültünk, de helybéliek is mellénk álltak: a szárhegyi önkormányzat, a Bástya Társas, a Szárhegyi Közbirtokosság, magánszemélyként Vakaria Ernő, Gáspár Ernő, id. Ferencz Zoltán, Ferencz Béla... és még sokan mások, akik, ha kellett, konkrét anyagiakkal, és nem csak szimbolikus összegekkel, ha kellett, fizikai munkával segítették tevékenységünket, amikor kérdéses volt a hogyan tovább.

– Miért nem jelentkezett ön a versenyvizsgára?

– Mérlegeltem, és megvallom, nehezen hoztam meg ezt a döntést. Én nagyon szerettem ezt a közeget, a kollégáimat és a munkát, mert úgy gondoltam, minőségi értéket hozunk létre. Hittem ezt, hiszen a szakma hazai és külföldi kiválóságaitól kaptunk számos pozitív visszajelzést, ami megerősített tevékenységünkben.

Ha egy ilyen intézmény működtetéséhez az ember nem kapja meg a teljes támogatást, akkor még nehezebbé válik az amúgy sem egyszerű feladat. Elvárások vannak, ez teljesen normális, csak az a kérdés, hogy az elvárások mellé milyen muníciót kapunk. Keserű szájízzel állok fel ebből a székből, de úgy éreztem, maradásra nincs lehetőségem.

– Mit ad át az utódjának?

– Elsősorban egy tetszhalott állapotából visszahozott, és újból lendületbe hozott, prosperáló intézményt. Egy felújított épületet, épp az idén közel 70 ezer lejes beruházás történt fűtésrendszer-korszerűsítéssel, voltak karbantartási munkálatok is, kicseréltük az irodai eszközöket, és kialakítottuk a raktárhelyiségeket, biztonságban vannak az alkotások. A megyei tanácstól kapott autó alkalmas arra, hogy kiállításokra szállíthassuk a képeket. A három év alatt kialakított rendszer bebizonyította működőképességét. Ezt adom át, és azt kívánom, hogy minél hosszabb életű, legalább ilyen szakmai színvonalú legyen továbbra is ez az intézmény. Ha több rendezvényt be tudnak vonzani, az csak jó, de lehetőség szerint a mennyiség ne menjen a minőség rovására. Ennek az intézménynek ez a gerince, ez adja az identitását, és a valódi értékét. Úgy kívánom mindezt, mint szárhegyi és szakmabeli, akinek továbbra is szívügye ez az intézmény.

– Merre indul tovább?

– Néhány hónapig munkanélküli leszek. De van egy szép szakmám, képzőművész-restaurátor vagyok, és hála Istennek vannak még műemlékek Erdélyben. Egyébként ennek az intézménynek óriási jelentősége volt abban, hogy ezt a pályát választottam.