Csökken, de még mindig gyakori a tbc

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Március 24-e a tuberkulózis elleni küzdelem világnapja. Az egészségügyi szervezetek ez alkalommal arra hívják fel a figyelmet, hogy a tbc ma már nem föltétlenül halálos kimenetelű, aki megkapja a megfelelő kezelést és betartja az orvosi utasításokat, meggyógyulhat. Romániában nyolcadik éve csökken folyamatosan előfordulása, Hargita megyében pedig az országban a legalacsonyabb a százezer lakosra eső tbc-s betegek száma.

R. Kiss Edit

2011. március 24., 18:042011. március 24., 18:04

2011. március 24., 19:072011. március 24., 19:07

A tuberkulózis (tbc) kórokozójának azonosítását összefoglaló kutatásait 129 évvel ezelőtt, március 24-én adta közre Robert Koch. Az erre a dátumra tett tbc elleni világnapon világszerte felhívják a figyelmet arra, hogy a betegség még mindig járványtani, népegészségügyi kihívást jelent szinte az egész Földön, és főként a harmadik világ országaiban továbbra is évente több millió ember halálát okozza.

A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság Egészségnevelési Irodája által erre az alkalomra összeállított anyag szerint, ha nem történnek megfelelő lépések, akkor 2015-ig világszerte hozzávetőleg 40 millió ember fog megbetegedni és 8 millióan fognak elhalálozni a kór miatt.

Tájékoztatás, kezelés, megszüntetés

Az Egészségnevelési Iroda által kiadott közlemény szerint az idei világnap jelszavai a tájékoztatás, a kezelés és a megszüntetés. Az Egészségügyi Világszervezet ez alkalommal megfogalmazott üzenete szerint a 21. században már senkinek sem kell meghalnia tuberkulózis miatt, hisz a betegség gyógyítható. Az egész világon folytatott tuberkulózis-ellenes program milliók életét mentheti meg.

A romániai Stop TB Társulás a világnap alkalmával közzétett közleménye szerint Románia idén újabb lépést tett a tbc ellenőrzése irányába, 2011 ugyanis a nyolcadik egymást követő év, amelyben csökken az országban előforduló tbc-s megbetegedések száma. A társaság közlése szerint mindezzel együtt a tbc továbbra is Románia egyik legfontosabb népegészségügyi problémája. A betegség ellenőrzés alatt tartása komplex egészségügyi, szociális, gazdasági és humán erőforrás ráfordítást kíván.

A Stop TB Társulás közleménye szerint jelenleg elsődleges fontosságú a multidrog rezisztens tbc-s esetek, illetve a kiterjedten rezisztens tbc-s esetek kezelése. Ezen betegségtípusok súlyosabb megbetegedési formákat jelentenek, illetve hosszabb, összetettebb és drágább kezelést igényelnek. A tbc ezen formáinak terjedése ellen az Országos TBC Ellenőrzési Program az Egészségügyi Világszervezet tanácsadásával középtávú stratégiát dolgozott ki, 2015-ig. Ezen terv keretében szeretnék diagnosztizálni és kezelni a multidrog és kiterjedten rezisztens tbc-s esetek legalább 80 százalékát 2015-ig.

Ötödik helyen Európában

A Stop TB Társaság által a tbc elleni világnap alkalmával közzétett statisztikák szerint Romániában az utóbbi években folyamatosan csökkent a tbc előfordulása. Az Egészségügyi Világszervezet összesítése szerint Románia a betegség előfordulását tekintve világszerte a 66., Európában pedig az 5. helyet foglalja el jelenleg, Kazahsztán, Moldova Köztársaság, Grúzia és Kirgizisztán után. Romániában 2002 óta folyamatosan csökkenőben van a tbc-s megbetegedések száma, az azt megelőző időszakban 1985-től folyamatosan nőtt. 2009-ben és 2010-ben az országban 1952-vel csökkent a megbetegedések száma. A tbc tavaly az 55–59 éves korosztály körében fordult elő leggyakrabban, de elég sok beteg volt a 20-29, illetve az 50–54 év közötti korosztályban is. A gyerekek körében való előfordulás is csökken, 1995 és 2010 között 43,6 százalékkal kevesebb a kisgyermekkorú megbetegedettek aránya. Az utóbbi években a betegség miatti elhalálozás is visszaszorult, 1985 és 2009 között 39,8 százalékkal.

Hargita megye az ország megyéi között a legalacsonyabb tbc-elfordulási aránnyal büszkélkedhet, a Stop TB statisztikája szerint a megyében a százezer lakosra jutó fertőző tbc-s megbetegedések előfordulási aránya 2010-ben 27,4 volt. A gyerekeknél ez a mutató még alacsonyabb, 14 a százezer lakosra eső megbetegedések száma.

Hiányosságok és kihívások

A Stop TB Társaság összegzéséből kiderül, hogy a tbc legyőzéséhez szükséges eszközök közül számos nem áll rendelkezésre.

A humán erőforrás területén például 259 orvosi és 358 asszisztensi állás van betöltetlenül. A társaság a kihívást jelentő problémák között említi továbbá a tbc elleni gyógyszerek folyamatos biztosítását, az összes tbc-s beteg számára az összes szükséges gyógyszer biztosítását, a kezelések szakmai felügyelet alatti végrehajtását, a helyes és teljes bakteriológiai diagnózis biztosítását minden beteg számára, a szükséges gyógyszerek és egyéb egészségügyi anyagok központi beszerzését, ami az olcsóbb és előreláthatóbb ellátást biztosítaná, valamint a felügyelői hálózat újrateremtését.

Megelőzés: egészséges életmód

Dr. Gagyi Lídia főorvos, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tüdőgyógyászati osztályának vezetője egy korábbi interjúnk során elmondta, a tbc megelőzésében nagy szerepet játszik az egészséges életmód. Ismertette, minden olyan tevékenység, mint például a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás, amely gyengíti az immunrendszert, megteremti a körülményeket arra, hogy a szervezetbe bejutó bacilus betegséget okozzon. „Sokféle bacilussal találkozhatunk, de ha szervezetünk jó immunitású, akkor ez a találkozás – fertőzés – nem alakul át betegséggé. Ha például valaki cigarettázik, akkor az illető légcsövének nyálkahártyája sérül, és csökken a légcső helyi immunitása is. Ezzel pedig lehetőséget nyújt arra, hogy egy behatolási kapu jöjjön létre, és légúton terjedő fertőző betegségeket kapjon el, amelyek között ott van a tbc is” – mutatott rá a doktornő.

Beszámolt arról, hogy a tbc ma már nem csak a szegények betegsége: a cigaretta, az alkohol és az alultápláltság mellett a kilencvenes évektől egyre gyakoribb egy új egészséget romboló tényező, a stressz jelenléte. „Az immunrendszert a stressz nagyon rombolja, a legyengült szervezet pedig már nem tud megküzdeni a bacilussal” – fejtette ki dr. Gagyi Lídia. A főorvos ugyanakkor felhívta a figyelmet: butaság azt gondolni, hogy ha valakinek tbc-je volt, attól élete végéig félni kell. „A betegség fertőző, de csak az fertőz, aki üríti is a bacilust. Ha tehát a tbc-s beteg megfelelő kórházi kezelést kapott, és már nem üríti köhögéssel a bacilusokat, akkor nem tud fertőzni, nincs miért félni tőle, ha visszatér a családja körébe, a tágabb közösségbe” – ismertette a főorvos.

A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság Egészségnevelési Irodája a tbc elleni küzdelem világnapja alkalmából helyi szinten a tüdőbetegségek kialakulásában fő rizikófaktornak számító dohányzás ellen kampányol, felvilágosító tevékenységeket tartanak, és a kilélegzett levegő szén-dioxid tartalmát mérik. Pénteken a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolában lesznek, igény esetén pedig más tanügyi intézménybe is elmennek a közegészségügyi szakemberek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Borbáth Erzsébet: a tanítás a szereteten múlik

Borbáth Erzsébet több mint három évtizeden át alakította a gyerekek életét és a közösséget, amelyhez tartozott. Neve összefonódik a csíkszeredai József Attila-iskola alapításával, valamint a moldvai csángó gyermekek csíkszeredai magyar nyelvű oktatásával.

Borbáth Erzsébet: a tanítás a szereteten múlik
2025. május 08., csütörtök

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is

Napokon át a jövő művészeié lesz a csíkszeredai színpad. A Művészeti Egyetemek Fesztiválja (UNSCENE) ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján nemcsak a programokról beszéltek, hanem mélyebb gondolatokra is „vetemedtek”.

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is
2025. május 08., csütörtök

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás

A városvezetés nem tervez lépéseket a provokatív, nacionalista plakátok ügyében Csíkszeredában. Az alpolgármester szerint nem tudni, ki áll az üzenetek mögött, de ez a kampányidőszak realitása, és talán ennél rosszabbra is számítani lehet a jövőben.

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás
2025. május 08., csütörtök

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken  

Tavaly kezdődött, idén befejeződik a községi utak jelentős részének korszerűsítése Csíkszentléleken. Az aszfaltozáson túl is van tennivaló, a gázhálózatot ugyanis ki kell terjeszteni a község két településére, ez viszont jelentős önrészt követel.

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken   
2025. május 08., csütörtök

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában

Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz

Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz
2025. május 06., kedd

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.

Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.
2025. május 06., kedd

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe

Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe
2025. május 05., hétfő

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál

Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál