Rossz a szájhigiénia, sok a fogszuvasodás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Lesújtó eredményei vannak annak az ingyenes fogászati szűrésnek, amit a szegedi tudományegyetem orvoscsoportja végez a napokban Csíkszentdomokoson. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat révén, a felcsíki községben egész héten tevékenykedő szakorvosok szerint ugyanis a megvizsgált, több mint kilencven gyerek kilencvennégy százalékánál tapasztalható fogszuvasodás.

Rédai Botond

2010. október 13., 17:502010. október 13., 17:50

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

„Nem vagyunk megelégedve azzal, amit tapasztaltunk, bár sokkal jobbat nem vártunk el. Abból is adódik, hogy egy vidéki környezetben teljesen más prioritások érvényesülnek az embereknél. Valahol a fogmosás nem tartozik ezek közé” – fogalmazott érdeklődésünkre dr. Segatto Angyalka. A Csíkszeredából a középiskolai tanulmányai után kitelepedett fogorvos kifejtette, azt tapasztalták, a vidéki lakók tájékozatlanok, és sok olyan dologról nem tudnak, ami nagyon fontos lenne. Emellett az is gondot jelent, hogy sok gyerek esetében távolítottak már el olyan végleges fogakat, amelyek későbbiekben igen fontos szerepet játszanának. „Viszonylag rossz a szájhigiénia, amin persze tudunk és próbálunk javítani” – magyarázta a szakember, hozzátéve lehangolóan nagy a szuvasodások aránya, a gyerekek mintegy kilencvennégy százalékánál tapasztalnak ilyent.

Nem csak kezelnek, oktatnak is

Amint azt a szakembertől megtudtuk, a megvizsgált gyerek közül nagyon sokat vissza kellett hívni a cseraljai iskola udvarán leparkolt OTP fogászati buszhoz. „Sajnálatos módon igen nagy munkákba kell belevágjunk, de szívesen tesszük, és amit csak lehet, megoldunk. Mindenkit sajnos nem tudunk ellátni ebben az egy hétben” – említette Segatto doktor. Éppen ezért próbálják a szülőket rávenni arra, hogy a kezelést helyi fogorvosnál folytassák.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Egyébként a község iskoláiban oktatási program is zajlik a napokban. Az előadók hatalmas nagy fogászati modellel és fogkefével illusztrálva mondják el a kicsiknek, miért fontos a fogmosás, naponta hányszor kellene azt elvégezni, mi a helyes technikája. Ezen kívül neves gyártók által adományozott fogkrémeket, fogkeféket, fogmosási naplókat és szóróanyagokat is bocsájtanak az érintettek rendelkezésére. „Minden általunk megvizsgált gyerek megkapta a személyre szabott instrukcióját személyre szabottan, azon kívül ha szülő volt vele, adtunk egy családi útmutatót, amelyben arról is lehet tájékozódni, mire kell figyelni annak érdekében, hogy ne romoljanak a gyerek fogai” - említette a fogorvos.

Hosszútávon terveznek

Amint azt megtudtuk, a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának, Gyermekfogászati és Fogszabályozási Tanszékének csapata első alkalommal jár környékünkön. Terveik között szerepel egy hosszabb távú stratégia kidolgozása, melynek segítségével a következő években tovább lehet követni az általuk leszűrt gyerekek fogászati problémáit. Valamint a prevenciós és oktatási előadások hatékonyságát is mérni lehet. „Az érdekelne minket, hogyan változik a fogmosási szokás, mennyivel lesz jobb a szájhigiénia a gyerekeknél, mennyire receptívek ezekre a dolgokra, amelyek hosszútávon a saját egészségüket szolgálják” – fogalmazott a Magyarországon élő szakorvos.

Vannak ingyenes fogászati szolgáltatások

Hargita megyében negyvenháromra tehető azon fogorvosok száma, akiknek szerződésük van a biztosítóval. Ebből többek között Csíkszeredában 13, Karcfalván, Szentkirályon és Csíkszentgyörgyön 1–1 ilyen rendelő működik – tudtuk meg dr. Vargyas Leheltől. A Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ügyvezető igazgatója elmondta, ezekben a kabinetekben a 18 éven aluliak ellátása részben ingyenes. Térítésmentesen végzik el például a különböző diagnosztikai vizsgálatokat, az egyszerű fogszuvasodások, a fogínygyulladások vagy éppen a foggyökér gyulladások kezelését. A díjmentes eljárások listája természetesen ennél sokkal hosszabb, ezekről a fogorvos tud bővebb tájékoztatást adni. A megyei egészségbiztosítási pénztárral szerződésben álló fogorvosok névsorát, illetve a kabinetek címét az intézmény honlapján (www.cashr.ro) lehet megtalálni. Érdemes megjegyezni, a szerződés nélküli fogorvosok felkeresése esetében igencsak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek, hiszen csak egy tejfog eltávolítása legkevesebb 50 lejbe kerül.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei