
Fotó: Kristó Róbert
Hargita megyében is elkezdődik az idei területalapú támogatások (SAPS) előlegének folyósítása. Több ezer gazdának utalnak ez alkalommal, a pénzösszegek legkorábban jövő hét végétől érkezhetnek az érintettek bankszámláira.
2014. október 24., 10:202014. október 24., 10:20
Haschi Andrástól, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatójától megtudtuk, minden erre jogosult gazda megkapja a hektáronkénti 70 eurós előleget. A támogatási összeg felső határa egyébként egy hektárra 159 euró, a folyósított összeg viszont az igényelt területek nagysága miatt néhány euróval kevesebb lesz, idén 139 euró körüli végösszegre lehet számítani.
Kifizetések Bukarestben
Haschi tájékoztatása szerint az említett előlegből csak azok a gazdák nem részesülnek, akik igényléseivel valamilyen problémák, gondok adódtak. Ez azt jelenti, hogy az előleget azok is megkapják, akik az idei ellenőrzés hatálya alá estek. „Éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy a gazdák rákerüljenek a kifizetési listákra. Ismételten hangsúlyozom, a kifizetéseket Bukarestből végzik, nekünk ahhoz semmi közünk, mi csak a listákat állítjuk össze” – pontosított az igazgató.
31 ezer igénylés
Az APIA megyei vezetője elmondta, előleget fizetnek az agrárkörnyezeti támogatás egyes és kettes csomagja esetében is: az előzőnél hektáronként a 124 euróból 93-at, utóbbinál az 58 euróból 43-at kapnak meg a jogosultak. Ugyanakkor a kedvezőtlen adottságú területekért járó hektáronkénti 107 euróból 80 eurót kapnak kézhez a gazdák. Hargita megyében erre az évre összesen 31 291 igénylést tettek le területalapú támogatásra.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!