
Fotó: Veres Nándor
Csütörtökig lehet beiratkozni a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karain szervezett őszi felvételire a gazdasági, műszaki, valamint társadalomtudományi szakokra, a humán szakokon ma ez befejeződik. A felújítások miatt a tanévkezdés halasztódik.
2014. szeptember 08., 18:122014. szeptember 08., 18:12
2014. szeptember 08., 19:302014. szeptember 08., 19:30
Múlt héten, szeptember 4-én kezdődött el az iratkozás az egyetemen a nyári felvételi időszak után üresen maradt helyekre. Az első napokban még kevesen érdeklődtek, a jelentkezők zömét most, a hét első két napján várták – tájékoztatott Makó Zoltán, a Gazdasági és Humántudományok Kar dékánja. Szerinte ez annak is tulajdonítható, hogy több középiskolában az első napokban még nem adták ki az érettségi diplomákról szóló igazolásokat. „Arra számítunk, hogy a tandíjmentes helyek betelnek” – közölte Makó, hozzátéve, a beiratkozók száma az utóbbi két évhez viszonyítva enyhén növekedett, és a 2011-es szintet közelíti.
Egyes szakok népszerűbbek
Az alapképzésben a könyvelési és gazdasági informatika, illetve a világ- és összehasonlító irodalom szakokon számítanak a legtöbb jelentkezőre, utóbbinál külföldi iratkozó is van. A mérnöki szakoknál az érdeklődés változó, az újnak számító génsebészet és humán erőforrás szakok indítása viszont még nagyban függ a hallgatók számától – tudtuk meg. A mesterképzésben a kommunikáció és közkapcsolatok szak a legkeresettebb, de a fordító és tolmács szakok is népszerűek.
Tanévkezdés október elsején
Múlt héten elkezdődött az egyetem épületének felújítása, a szerkezeti átalakítás során a második emeleten lévő bentlakási szobákat informatikai laboratóriumokká és előadótermekké alakítják. Ez szeptember végére befejeződik, így a tanév a szokásosnál később, október elsején kezdődik, akárcsak a többi romániai egyetemen – mondta el Makó Zoltán.
Később megkezdik a külső felújítást: az ablakok cseréje és a homlokzat hőszigetelése történik meg. Ha szükséges, a megyei önkormányzat által rendelkezésre bocsátott előadótermeket is használhatják oktatási célokra a felújítás alatt – közölte a dékán. Kevesebb hely lesz a bentlakásban is a munkálatok miatt, és várhatóan költözni is kell egyik épületszárnyból a másikba, de Makó értékelése szerint a mintegy 240 szálláshely fedezi az igényeket, mivel tavaly is 240 hallgatót helyeztek el bentlakásban.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!