Fotó: Kristó Róbert
Kulturális eseményekben is bővelkednek a Csíkszeredai Városnapok. Sőt, idén két fontos művelődési eseménnyel, nevezetesen Jánosi Antal kiállításával, illetve a Csíki Kamarazenekar hangversenyével kezdődött csütörtökön este a vasárnap este záruló eseménysorozat. Az elkövetkező napokban színházi előadással, képzőművészeti és fotókiállításokkal, bábszínház-előadásokkal, néptáncfesztivállal várják az érdeklődőket.
2012. augusztus 02., 20:482012. augusztus 02., 20:48
2012. augusztus 03., 18:422012. augusztus 03., 18:42
Pénteken este fél kilenctől a Mikó-várban a Csíki Játékszín a Búzakalász című darabot mutatja be, de valószínű, hogy érdekfeszítő lesz a másik, román nyelvű színházi előadás, a szombaton 17 órától a Csíki Játékszínben tartandó Emisiune Improsibilă, melyben a csíki társulat egykori színésze, Ciugulitu Csaba is alakít. Teljesen közönségfüggő improvizációs játékra épül az előadásuk. „A közönség adja a szituációt, témát, amelyet mi kell eljátsszunk. Élőben előadott gyakorlatok képezik előadásunkat” – emelte ki lapunknak Ciugulitu Csaba.
Amúgy nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek számára is készülnek előadásokkal. Szombaton 17 órától a Mikó-vár udvarán a Boszorka bábcsoport a Fakalinka és a pereputty című bábjátékát, ezt követően pedig a Keljfeljancsi Bábszínház A hetvenkedő obsitos című bábelőadását láthatják.
Ugyanitt 19 órától a Real Dance Sporttáncklub, illetve a Tír na nÓg írtánccsoport lép fel. Tavaly teremtettek belőle hagyományt, hogy a városnapokon opera-, operett- és musicalrészleteket adnak elő. A komolyzene, illetve igényesebb szórakoztató zene kedvelői 21 órától hallgathatják meg a Nagy István Művészeti Iskola tanárainak, illetve meghívottaiknak produkcióit a Mikó-vár udvarán. A várszínpadon Nagy Lóránt koncertjével zárul a szombati nap. Amint az általában klasszikusgitár-hangversenyeket tartó zenésztől megtudtuk, ezúttal mandolinon fog játszani, legalábbis a koncertje első felében. Repertoárja a barokk korszakig nyúl vissza, ezenkívül klasszikus és romantikus darabokat játszik. Újszerű lesz a koncertjének második része, amikor is elektromos gitárral dzsesszzenét, blueszenét fog előadni (pl. B.B. King dalait).
Nem lesz idén Dobban ritmusfesztivál, de valószínűleg kárpótolja a rajongókat a Mikó-várban vasárnap 19 órától sorra kerülő dzsesszkoncert: Nagy János (zongora) és Frankie Látó Liszt in jazz címmel tart előadást. Az elismert muzsikusok nem másra vállalkoztak, minthogy Liszt Ferenc és Claude Debussy zeneszerzők rövid témáiról, tételeiről készítsenek dzsesszes átiratokat. Őket a szintén dzsesszt játszó Kozma Orsi Kvartett követi.
Különben más zenei műfajban is hallhatnak koncertet, pénteken 16 órától a Vár téren, illetve 17 órától a Szabadság téren a csíkkozmási Tuzson János Fúvósegylet zenél. Elhangzanak operettrészletek, indulók, keringők, polkák, illetve komolyzenei és népzenei feldolgozások. A rezesbanda karmestere Köllő Ferenc csíkszeredai Bartók Béla-díjas zenész, zeneszerző.
Antal Attila még a Kosz Szilveszter gyermek néptáncfesztiválra hívta fel a figyelmünket, melyet vasárnap 14 és 16 óra között tartanak a Szabadság téren és melyen több száz gyerek lép fel.
Képzőművészeti szempontból is bőséges a kínálat, Jánosi Antal tárlata mellett, melyet az Új Kriterion Galériában tekinthetnek meg, meglátogathatják a Pál Aukciósház és Galéria gyűjteményes kiállítását, amely a városnapok alatt vasárnap is nyitva tart. Továbbá látogatható a Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében a neves román kortárs képzőművészek közös tárlata, amely a Kortárs Attitűdök (Atitudini Contemporane) címet viseli.
Fotótárlatokból sincs hiány, a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában néprajzkutatási szempontból gazdagon dokumentált fotókiállítást nézhetnek meg, melyet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum öt éven át zajló erdélyi terepmunkájának fényképeiből válogattak. A csíki fotósok is természetesen megmozdultak, a Prisma Fotóklub immár hagyományossá vált városnapi szabadtéri kiállítását a központi parkban szombaton 10 és 16 óra között tekinthetik meg.
szóljon hozzá!