A kommunista rendszer egyik átkos hagyatékát sikerül megtörni a közeljövőben Madéfalván. „A Siculicidium emlékműve jelenleg nagyon zárt térben van, ezen szeretnénk változtatni” – magyarázta az elképzeléseket Szentes Csaba polgármester. Elmondása szerint a jelenlegi képet szándékosan alakították ki akkoriban, egyetlen célja pedig az volt, minél jobban elrejteni, eldugni a létesítményt.
2010. szeptember 12., 11:512010. szeptember 12., 11:51
2010. szeptember 24., 14:422010. szeptember 24., 14:42
Az elöljárótól megtudhattuk, az önkormányzatnak sikerült az egyik, tőszomszédságban levő házat felvásárolni. Ennek lebontásával teljesen megnyílik az emlékmű egyik oldala, a felszabadult téren parkolót is létrehoznak. Emellett egy bekötőút épül ahhoz a panzióhoz, amelyet az emlékmű mögött létesítenének. Szintén a nyílt téren hoznának létre egy turisztikai információs irodát is, amennyiben az ezzel kapcsolatos pályázat sikeres lesz. Így az átutazó turistának sokkal vonzóbb lesz az emlékmű és annak környéke, amelyet megfelelő körülmények között tud majd meglátogatni.
Szintén a madéfalvi veszedelemhez kapcsolódik az a tanösvény, amelyhez még ez év első felében nyertek 200 ezer eurós pályázatot az önkormányzat. Ennek segítségével a már említett történelmi eseményt mutatnák be az érdeklődőknek. Tizennégy helyen stációkat létesítenek, többnyelvű tájékoztató pannókat helyezve a kiszemelt területekre. Ezek a stációk a falu azon részein találhatók majd, amelyhez a madéfalvi veszedelem valamilyen eseménye társítható: kiindulópont maga az emlékmű lesz. További megállókat alakítanak ki például Zöld Péter plébános szülőházánál, az első ágyúbecsapódás pontján és így tovább. Ezeken a pontokon térrendezés is várható, így még tetszetősebb képet kap a falu. A tanösvény hosszát 3 kilométerre tervezik, ennek létéről a község bejáratánál elhelyezett, fa kivitelezésű pannók is tájékoztatnak majd. Az ezzel kapcsolatos munkálatok jövő tavasszal kezdődnek.
A projekt részeként, a helybéliek által majálisozóként ismert területen, kétszintes, központi fűtéssel ellátott menedékház is épül. Itt egyébként egy táborhelyet szeretne kialakítani az önkormányzat. Erre vonatkozó elképzelés, hogy a testvértelepülések mindegyike egy-egy faházat is építene a területre, ezzel közel hatvan gyerek egyidejű táboroztatására nyílna lehetőség. A tábor és a falu közt pedig bicikliutat is létesítenének. A község jövője a turizmusban van, ez irányban haladnak fejlesztéseink is – hangoztatta Szentes Csaba polgármester.
szóljon hozzá!