Fotó: Kristó Róbert
Hat nap alatt tizenhárom romániai társulat magyar, német és jiddis nyelvű előadása látható az Interetnikai Színházi Fesztivál 7. kiadásán. Az október 21-26. között zajló vándortalálkozót ezúttal a Csíki Játékszínben tartják.
2014. október 21., 10:392014. október 21., 10:39
A Kolozsvári Állami Magyar Színház szerepel kedden 18 órától a Csíki Játékszín nagytermében a Csipke című előadással. Máté Angi Mamó című regénye színpadi változatát Góli Kornélia dramaturg és Mezei Kinga rendező készítette el. Egy árva gyermek emlékfoszlányokból összeállt önvallomása elevenedik meg a színpadon.
Színpadon a vásárhelyiek
Este kilenc órától a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében Szeretik a banánt, elvtársak? című, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkcióját láthatják, amelyet Sorin Militaru rendezett. Székely Csaba drámáját díjazták a BBC Audio Drama Awards nevű nemzetközi megmérettetésen rádiófonikus forgatókönyvként. A monodrámát Sebestyén Aba adja elő. Ceauşescu Romániájában járunk, ahol mindenki fél, gyanakszik és éhezik, kivéve a mesélő, Robert. Neki ugyanis megvan mindene, még banánt is ehet, tudniillik az apukája élet és halál ura a városban, ahol Robert felnő. Ám ez a felnövés mégsem egyszerű, hiszen anyukája egész nap sír, a bátyja folyton meg akarja ölni, az egyetlen lány pedig, aki tetszik neki, a rendszer „ellensége”.
Egy előadásra 15 lejért lehet jegyet váltani, a diákok és nyugdíjasok számára kedvezményesen 9 lej a belépő.
Autóbuszok Udvarhelyre
Kedden 16.30-tól autóbuszok indulnak Székelyudvarhelyre a Csíki Játékszín melletti parkolóból, ugyanis Udvarhelyen 18 órától a Tomcsa Sándor Színházban az Oidipusz című drámát láthatják az érdeklődők. Bár a jól ismert történet nem változik, az előadásban a hangsúlyok áthelyeződnek, így az Oidipusz és Iokaszté kapcsolata mellett ugyanolyan fontos szerepet kap az egyén és társadalom, a vezető és nép viszonya is, az emberi lét problémái kerülnek felszínre.
szóljon hozzá!