Jogi útvesztőkben akadt el a madéfalvi iskola felújítása

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Továbbra sem tudják befejezni a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskola felújítását. A munkálatok utolsó szakaszára ugyan még márciusban 300 ezer lejt hagyott jóvá a művelődésügyi minisztérium, az összeg lehívását azonban lassan már áthidalhatatlannak látszó jogi akadályok nehezítik.

Rédai Botond

2012. július 24., 15:472012. július 24., 15:47

2012. július 24., 19:092012. július 24., 19:09

Kívülről igencsak furcsa látvány az 1885-ben épült műemléket, illetve a múlt század hatvanas éveiben hozzátoldott szárnyat magában foglaló tanintézmény. Utóbbi részt ugyanis az elmúlt években teljesen, azaz kívülről és belülről is felújították, a műemlék épületet viszont csak belülről, külső restaurálására még mindig nem került sor.

Régi és új, érdekes összhatás

Az épületegyüttes felújítását több mint öt évvel ezelőtt kezdték el. Ennek során teljesen kicserélték a tetőszerkezetet, felújítottak több osztálytermet, valamint válaszfalakkal több részre osztották a tornatermet, újabb osztályokat alakítva ki. Bevezették a központi fűtést, ugyanakkor kívülről rendbe tették az új épületszárnyat is. Az iskolát érintő teljes beruházás értéke 1,7 millió lej, amelyből az eddigi munkálatokra 1,4 millió lejt költöttek el. A kivitelezés utolsó szakaszára folyó év márciusában 300 ezer lejt hagyott jóvá a szakminisztérium. Ebből az összegből a műemlék külső restaurálását, a nyílászárók kicserélését, illetve a talajvíz elvezetését szerették volna megoldani.

A történet viszont nem várt akadályokba ütközött. Szentes Csaba polgármester márciusban ezekről úgy fogalmazott, a gond az, hogy az előírások szerint a szakminisztérium bonyolítja le az általa jóváhagyott felújításokkal kapcsolatos tervezési és kivitelezési közbeszerzési eljárásokat. Ugyancsak a szakminisztérium köti meg a kivitelezéssel kapcsolatos szerződéseket is. Madéfalva esetében azonban a tervek már korábban elkészültek, a munkálatokra a kivitelezőt is kiválasztották, sőt, a szerződést is megkötötték.

„Nincs előrelépés ebben az ügyben, és nem is látom, mi lehetne a megoldás” – tájékoztatott a jelenlegi helyzetről a községvezető. Elmondása szerint a kormányváltás óta egyszerűen nincs, akivel tárgyalni a szakminisztériumban, így a jogi akadályok áthidalása egyre valószínűtlenebb. „A műemlék-épületrésszel kapcsolatos munkálatokra különálló tervet és dokumentációt kérnek az illetékesek” – magyarázta Szentes. Hozzátette, ez amellett, hogy 50–60 ezer lejes többletkiadást jelentene, teljesen felesleges is, hisz a tervek korábban a teljes épületegyüttesre készültek. „A kivitelezőt is a munkálatok egészére szerződtettük. Most mit tegyünk ezzel a céggel?” – méltatlankodott a polgármester, kijelentve, egyszerűen nem látja, mi lehet a kiút ebből a helyzetből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei