
Fotó: Veres Nándor
Bár hullámzó a véradók jelentkezése, nincs vérhiány a csíkszeredai székhelyű Hargita Megyei Vérközpontnál. Kopacz Ildikó, a központ igazgatója elmondta, havonta négy-ötszáz személy ad vért náluk, ez évente mintegy 5500 egység vér, illetve vérkészítmény előállítására elegendő.
2013. szeptember 24., 16:462013. szeptember 24., 16:46
2013. szeptember 24., 20:222013. szeptember 24., 20:22
Főként a nagyobb tömeget megmozgató mezőgazdasági munkák idején csökken a véradók száma, krumpliszedés, őszi betakarítás, gombaszezon idején – mondta el Kopacz Ildikó általános orvos, a Hargita Megyei Vérközpont vezetője. A csíkszeredai létesítményben kedden reggel például tizenhat személy jelentkezett véradásra. A véradók egy része önkéntesen ad vért, de az is előfordul, hogy egy beteg hozzátartozói toboroznak véradókat nagyobb műtét előtt. A leginkább az úgynevezett hűséges véradókat szeretik, ők azok, akik már évek óta és rendszeresen visszajárnak. Rájuk lehet számítani, és ismerik is már az egészségi állapotukat a központban – mondta Kopacz Ildikó, miközben körbevezetett a létesítményben. Az igazgató rámutatott, most már megfelelőek a körülményeik, új ágyaik vannak, amelyeken leveszik a 4,5 deciliter vért. Új, szakszerű hűtőszekrényeket is kaptak a korábban használt, élelmiszer tárolására szolgáló hűtőszekrények helyett, és a laboratóriumban is megvan a szükséges felszerelés. Fogyóanyag sem hiányzik, a bérek és a véradóknak adott ételjegyek is időben érkeznek – sorolta az igazgató.
Személyzethiánnyal küszködnek
Kopacz Ildikótól megtudtuk, legnagyobb problémájuk a személyzethiány, a többi egészségügyi intézményhez hasonlóan az országos véradó központhoz tartozó, 15 személyt foglalkoztató intézményben is alkalmazási tilalom van, két, nyugdíjba ment egészségügyi asszisztensük helyére nem tudtak senkit felvenni. Emellett orvos is kellene, egy a laboratóriumba, egy pedig azért, hogy ne más intézményből kelljen bedolgozzon kolléga akkor, amikor szerdánként Gyergyószentmiklóson várja a véradókat a vérközpont orvosa és csapata. „Ha lenne még egy orvos, akkor a nagyobb községekbe is ki lehetne időnként menni véradó akciókat szervezni\" – mondta az igazgató.
Marosvásárhelyre is visznek vért
A 2-6 Celsius-fokon legtöbb 42 napig tárolt vérkészítményeket – amelyek zárt rendszerben készülnek, tehát levegő nem ér hozzájuk – a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és maroshévízi kórházak kapják meg ingyenesen, és a megyebeli egészségügyi intézmények mellett rendszeresen szállítanak vért a marosvásárhelyi kórháznak is. A legnagyobb vérigénye a marosvásárhelyi és csíkszeredai kórházaknak van. A vérközpont Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is fogadja a véradókat, minden szerdán Gyergyószentmiklóson, továbbá minden kedden és csütörtökön Székelyudvarhelyen is lehet vért adni. Véradónak a 18 és 50 év közötti egészséges személyek mehetnek, olyanok, akik többek között nem voltak sárgaságosak, nincs krónikus betegségük, az elmúlt időszakban nem estek át sebészeti beavatkozáson. A véradóknak hét, egyenként kilenc lej értékű ételjegyet adnak, és a véradás napjára szabadnapot igazol munkaadójuknak a vérközpont.
Ingyenes vizsgálatok véradásokor
A véradás alkalmával számos vérvizsgálatot is ingyenesen elvégeznek a központban, többek között HIV, hepatitis B és C vírusokra szűrik a jelentkezőket. Minden vércsoportba tartozó vért elfogadnak, a legkeresettebb viszont az RH– típusú vér, általában ebből szokott hiány is kialakulni – emelte ki Kopacz Ildikó. Úgy összegzett, nincs vérhiány Csíkszeredában, bár a véradók jelentkezése hullámzó, a nyilvántartásukban szereplők mozgósításával általában meg tudják oldani a problémás helyzeteket. Az igazgató köszönetét fejezte ki a véradóknak, akik válaszolni szoktak felhívásaikra. Közölte, az előzetes vérvizsgálattal, az ezután következő orvosi vizsgálattal és a tulajdonképpeni vérvétellel együtt mintegy 15 percbe telik a véradás. Arra biztatott mindenkit, hogy ha valaki egészségesnek érzi magát, és segíteni szeretne embertársain, akkor próbálja ki a véradást.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!