Elbuktak a Hargita megyei autonómiahatározatok

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A Hargita megyei települések önkormányzatai által elfogadott összes autonómiahatározatot, szám szerint 43-at jogerősen semmisnek nyilvánítottak az igazságszolgáltatás különböző szintjein, miután a prefektus megtámadta ezeket a közigazgatási bíróságon.

Székelyhon

2017. január 30., 16:082017. január 30., 16:08

Az Adrian Jean Andrei prefektus által megtámadott határozatok egy részét a Hargita Megyei Törvényszék, másik részét a Marosvásárhelyi Ítélőtábla érvénytelenítette – írja az Agerpres hírügynökség.

„Nem is történhetett volna ez másképp, hiszen mind a 43 határozat, amely az úgynevezett Székelyföld autonómiájáról szól, eleve ellentmond az alkotmánynak és az érvényben lévő törvényeknek. A bíróság semmi egyebet nem tett, minthogy megállapította ezek törvénytelen és érvénytelen voltát. Minden bírósági döntésnek törvényereje van, és én azt hiszem, hogy ez figyelmeztetés lehet mindazoknak, akik hasonló dolgokat terveznek, hogy ugyanerre a sorsra jutnak. A megye gazdasági, szociális fejlesztésével kellene foglalkoznunk, nem azzal, hogy megosszuk a lakosságot. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Hargita megye Románia közigazgatási-területi egysége, és mindenki, aki itt él, román állampolgár – nincs semmi gond azzal, hogy ha más országnak is állampolgára, de elsősorban román állampolgár” – nyilatkozta a hírügynökségnek Adrian Jean Andrei prefektus.

2014 és 2016 között Hargita megye 43 helyi önkormányzata fogadott el olyan határozatot, miszerint különálló, autonóm közigazgatási egységhez kívánnak tartozni, amelynek területén hivatalos nyelv lenne a magyar is.

A bíróságnak küldött indoklásában a prefektus rámutat, hogy „egy Székelyföld nevű közigazgatási régió” létrehozása ellentmond az alkotmány előírásainak, amely egyértelműen megszabja, hogy az ország területe, közigazgatási szempontból, községekbe, városokba és megyékbe szerveződik. Ugyanakkor alaptörvénybe ütközőnek ítélik a magyarnak mint hivatalos nyelvnek a bevezetését, ez ugyanis szembemegy az alkotmány 13. cikkelyének előírásával, miszerint „Romániában a hivatalos nyelv a román”.

A bíróság által elfogadott dokumentumok szerint az alkotmányban rögzítettől eltérő területi-közigazgatási egység létrehozásáról nem helyi, hanem országos népszavazáson lehetne dönteni.

Csütörtökön megjelent a Hivatalos Közlönyben egy, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénykezdeményezés, amelyet egy tíztagú bizottság dolgozott ki.

A tervezet területi autonómiával ruházza fel a nyolc székből álló Székelyföldet, azaz a jelenelgi Kovászna és Hargita megye, valamint a történelmi Marosszék alkotta régiót, ahol a magyar hivatalos nyelvként lenne használható az oktatásban, az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban.

A törvénykezdeményezést negatívan véleményezte a Törvényhozási Tanács, amely arra figyelmeztet, hogy a tervezet egy különálló, a román egységes nemzetállammal párhuzamos entitást hozna létre.

„Ha egy, az alkotmány által el nem ismert, kizárólag etnikai alapon szerveződött közigazgatási-területi egység a többinél nagyobb fokú önállóságot kapna, ez nyilvánvaló módon sértené a nemzetközi jogszabályok által szavatolt és az egyazon ország határain belül élő állampolgárokat megillető egyenjogúság elvét, illetve az alaptörvényt is” – írja a Törvényhozási Tanács véleményezésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés