
Fotó: Csíkszereda Városháza
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
2025. szeptember 10., 13:592025. szeptember 10., 13:59
2025. szeptember 10., 17:202025. szeptember 10., 17:20
„Aláírtuk augusztus végén a finanszírozási szerződést a Fodor Sándor park felújítására a központi fejlesztési régió ügynökségével” – osztotta meg Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a parknál tartott szerdai sajtótájékoztatón. Ezután következik a közbeszerzés a kivitelezésre, így annak lezárultáig még várni kell a munkálatok elkezdésére, noha tavasszal arra számítottak, hogy már ősszel megtörténhet az első „kapavágás”, de ez csúszik még.
A polgármester kitért a beruházás költségeire is, amelynek összértékét 11,55 millió lejre becsülték. Az önrész azonban nő, ugyanis a kezdeti 7,2 millió lej helyett mindössze 5,48 millió lej számolható el a központi fejlesztési régió felé. Így
„Három szakaszra osztva valósul meg a felújítás.
Először a park átalakítását kezdik el a bemutatott látványtervek szerint,
majd ezt követi a szomszédos utcák felújítása,
valamint 52 parkoló kialakítása.
Ez utóbbi beavatkozáshoz elkészült már a megvalósíthatósági tanulmány, most van közvitán, ezért kérjük a lakókat, észrevételezzék, hogy mihamarabb el lehessen fogadni és következhessenek a műszaki tervek” – hívta fel a figyelmet Korodi Attila.
Fotó: Csíkszereda Városháza
Végül pedig a Fodor Sándor-szoborcsoportot alkotná meg Sárpátki Zoltán szobrászművész.
A parkban (a korábbi Ifjúsági parkban) sétányokat hoznak létre, új utcabútorzatokat helyeznek ki, rendezik az esővízelvezetést és modernizálják a közvilágítást, továbbá lesz szabadtéri színpad és automata közvécé is.
Fotó: Csíkszereda Városháza
A polgármester szerint családbarát, csendes, nyugodt helyet képzeltek el, ahová a gyerekek és az idősek is szívesen kimennek. A beruházás 2027 végére készülhet el.
Fotó: Csíkszereda Városháza
Fotó: Csíkszereda Városháza
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!