
Fotó: Veres Nándor
Hétfőn, május 26-án elkezdődik az érettségire való beiratkozás a középiskolás végzősök számára.
2014. május 25., 16:042014. május 25., 16:04
2014. május 25., 16:132014. május 25., 16:13
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője azt mondta, reményei szerint a Hargita megyében iskolába járó mintegy háromezer végzős diák közül körülbelül 2800-an beiratkoznak az érettségi vizsgára. „Kaptunk már jelzéseket arról, hogy vannak végzősök, akik nem akarnak érettségire állni, van, aki már munkahely után is nézett” – ismertette a főtanfelügyelő. Emellett ott vannak azok a diákok is, akik bukásra állnak, nekik előbb pótvizsgázniuk kell. Az előző évfolyamokról is várják a diákokat, akiknek korábban nem sikerült az érettségije. A főtanfelügyelő azt mondta, tapasztalataik szerint a korábban sikertelenül vizsgázóknak fele sem próbálkozik ismét, a sikertelenül érettségizők mintegy egyharmada próbálja meg újra. Általában azok futnak neki még egyszer, akiknek kevés hiányzott a sikeres vizsgához.
Beiratkoznia mindenkinek abban az iskolában kell, ahol a középiskola utolsó évét elvégezte. A beiratkozási időszak május 30-án zárul, a vizsgák a készségfelmérőkkel június 10-én kezdődnek el.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!