A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Arany-légy című előadásával vendégszerepel a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében június 15-én, pénteken 19 órától.
2012. június 13., 11:452012. június 13., 11:45
2012. június 13., 13:182012. június 13., 13:18
Az arany………… – és itt a hiányzó részt a néző kitöltheti. A pontok helyére kereshet főnevet, igét, melléknevet, de az is megengedett, ha csak sóhajt vagy mosolyog egyet. Az Arany-légy című előadásban ugyanis a keresés az egyik kulcsszó, és ezen belül minden lehetséges. Már eleve azt is eldönthetjük, hogy az aranylégy zümmögésének engedünk, vagy az arany légy felhívásnak teszünk eleget. Választhatunk, hogy szemlélői vagy alkotói akarunk lenni az előadásnak, hiszen a formálás lehetősége nekünk is megadatik. Egy hagyományos színházi nézőtértől távol álló, életszerű térben látjuk az olykor abszurd, máskor lélekmelengetően szép jeleneteket, melyeket az erős képiség és a zene kölcsönhatása egyesít.
A nézőkhöz hasonlóan, a színészek is fehér lappal indultak, napról napra új kihívásokkal találkoztak: választhattak, írtak, gondolkoztak, rendeztek, alkottak, álmodtak, létrehoztak, építettek, leromboltak. Nincsenek hagyományos szerepeik, minden helyzetben új karaktert formáltak, új állapotot hoztak. Mozdulatokkal, szavakkal keresték önmagukat, folyamatosan kutatták, csinálták az aranyat. Goda Gábor és Gold Bea pedig mutatta a konvencióktól mentes utat, tisztították a nemes fémet, ők is hozzáadtak és elvettek belőle. Így lett az arany egymásra találás, őrület, ünnep, emlék, szorongás, luxus, elválás, harmónia, harc, bizalom. És még ki tudja, mi. Talán közben sóvá alakult. Az élet sójává, mely mindennek az esszenciája és amely mindig azt a nevet viseli, ami számunkra a legfontosabb.
Szereplők: Boros Mária, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Mihály Alpár Szilárd, Moşu Norbert-László, Vajda Gyöngyvér.
Zene: Orbán Ferenc m.v.
Díszlet: Bodóczki Antal m.v.
Jelmez: Lőrincz Kriszta m.v.
A rendező munkatársa: Gold Bea m.v.
Rendező: Goda Gábor m.v.
szóljon hozzá!