Fotó: Kristó Róbert
Továbbra is vannak olyan települések a csíki régióban, ahol a mobiltelefon-összeköttetés még mindig hiánycikknek számít. A lakosok ugyan egyre türelmetlenebbül várnak a térerőre, a szolgáltatók viszont nem igazán szorgoskodnak az állapotok orvoslásán. Csíkszentgyörgy községben a többszörös ígéretek ellenére még a mai napig sem kezdődött el annak az erősítőnek a felszerelése, amely a menaságiakat és a potyandiakat szolgálná ki.
2012. október 17., 16:372012. október 17., 16:37
2012. október 17., 17:112012. október 17., 17:11
Több mint két évvel ezelőtt írtunk arról, hogy ha minden igaz, már nem kell sokáig várni az említett két település lakóinak ahhoz, hogy élvezzék a térerő pozitív hatásait. A helyzet viszont azóta is változatlan, noha az átjátszó állomás helyszínét már régóta kijelölte a polgármesteri hivatal.
„A Cosmote többször is arról tájékoztatott bennünket, hogy a projekt továbbra is érvényes, a jelenlegi gazdasági helyzet viszont nagyon lelassította az ilyen jellegű beruházásokat” – tudtuk meg György Józseftől. Csíkszentgyörgy polgármestere elmondta, 2010 óta félévente küldött egy-egy átiratott az említett szolgáltatónak, ám eddigi levelezése hasztalannak bizonyult. „Teljes mértékben az illető cégen múlik, mikor kezdődik a beruházás. Mi semmilyen akadályt nem gördítünk ez elé” – nyomatékosított az elöljáró. Elmondása szerint az elképzelés úgy volt, hogy az erősítő felállítása után a többi mobiltelefonos szolgáltató is használta volna azt, így az érintett lakosok többszörösen is jól jártak volna.
Csíkszentgyörgyön egyébként már létezik egy átjátszó állomás, a földrajzi adottságok miatt azonban a község felső részét ez nem tudja kiszolgálni. „Amikor ezt az átjátszót állították fel, az volt a kérésünk, hogy egy menaságújfalvi területre tegyék azt. Hiszen így a felsőbb részen fekvő településeknek is jó lett volna. Erről azonban hallani sem akart az akkori szolgáltató” – részletezte a községet érintő, térerővel kapcsolatos kálváriáról az elöljáró. Mint kihangsúlyozta, a felállítandó átjátszó esetében két másik szolgáltatót is megkerestek korábban, azok viszont még a gondolattól is elzárkóztak.
szóljon hozzá!