A művész és az ember az alkotás folyamatában

— A grafológiai elemzés eszközeivel világít rá az alkotó személyiségjegyeire könyvében. Ki volt Zsigmond Attila, és hogyan született meg a tanulmány?

— Édesapám a Ion Andreescu Egyetemen végzett festészet szakon. Kitűnő portréfestő volt. Valójában realista stílusban dolgozott, persze voltak modern munkái – főleg grafikai szinten. Víziószerű, szimbolikus jellegű munkákkal szintén jelentkezett. Mint művészt, nem vagyok elég kompetens, hogy értékeljem, én az emberről tudok mesélni. Ez a legérdekesebb dolog, tudniillik az ember azt hiszi, hogy az apját csak ismeri. De azt kell mondanom, hogy nem. Erre én soha nem döbbentem volna rá, és nem tudtam volna ezt meg, ha nem végzem el a grafológiai tanulmányokat. A grafológiánál úgy szokott lenni, hogy a gyakorlatokhoz mindig a barátoktól, ismerősöktől, rokonoktól kérünk írásmintát és azokat tanulmányozzuk. Így került a kezembe véletlenszerűen tőle egy levélrészlet. Ami érdekes, hogy nagy lelkesedéssel vetettem bele magam abba, hogy ez most milyen jó lesz, ám alig találtam írásos dokumentumot tőle visszamenőleg ötven évre, mert ő mikor tollat ragadott, szinte kizárólag rajzolás végett tette. Viszont ott volt a rengeteg vázlatrajz. Grafológiai szempontból az szinte olyan, mint az írás, ugyanúgy lehet tanulmányozni. Nagy előnyük a vázlatrajzoknak a spontaneitás, mert akkor hirtelen nem rendeződnek össze, nem szerveződnek meg a művész által, ezért nagyon értékesek. A kiállításon is fellelhető egy ilyen falrész ezekből az anyagokból. Rengeteg vázlatrajzot tanulmányoztam, ebből valamennyit megmutatunk most a kiállításon.

Amikor a grafológián utolsó éves hallgató voltam Budapesten, vizsgadolgozatot kellett írni. Pontosan édesapám halálának tizedik évfordulója volt, ezt a grafológia tanárnőm tudta, és kedvesen biztatott. Valahogy rákényszerültem arra, hogy ezzel foglalkozzam. A tanulmány kibővített része maga a könyv, ami a halálának a tizedik évfordulóján meg is jelent.

— Milyen volt Zsigmond Attila, az ember? Hogyan emlékszik vissza az édesapjára?

— Édesapámat egy nagyon vidám, mosolygó, viccelődő embernek láttam gyerekként, és később is ilyennek képzeltem el. Csak amikor tanulmányozni kezdtem, akkor láttam, hogy bizony nagyon sok problémával küszködött. Az ötven év anyagában, amit tanulmányoztam, nagyon jól látszik, hogy fokozatosan megtört és meggörnyedt a problémák súlya alatt. Beteg is volt – amit ő mindig titkolt, az is csak az írásában látszik –  tíz éven át haláláig. Mindig elütötte, hogy most egy kicsit pihen, egy-két sóhajtás, azt mondta, hogy fáradt, sosem mondta, hogy fáj. Márpedig az aláírásában, amely az eszenciája a nagy énnek, nagyon jól látszik a kereszthordozás, benne van szemmel láthatóan is a kereszt. A Z betű az a kezdő betű – nagyon fontos, hogy mivel kezdi az ember az aláírását – lobogó zászló formájú volt, és ez fokozatosan meggörbült. A kereszt is, a súly rákerül, és ez ugyanaz a periódus, amikor a rajzokban a Krisztus-motívum is megjelenik, és mindegyikben saját maga arca van benne.

Az ember sokszor azt hiszi, hogy ismer valakit, mert külső dolgok után ítélünk, vagy netalán nem is kommunikálunk eleget. Édesapám eléggé hallgatag ember volt, és amikor alkotott, akkor bezárkózott egy az egyben. Volt egy műterme, abban volt neki ágya, asztala, oda bevonult, és napokon át nem jött ki. Én még gyerekként emlékszem, ahogy anyukám áll a gőzölgő tál levessel, és könyörög az ajtó előtt, hogy Attila, drága, csak két kanál levest... Még olyan dolgokra emlékszem, hogy ha eladódott nagy nehezen egy kép, akkora öröm volt, hogy szalámit is ettünk. Halottak napján mindig együtt mentünk a temetőbe, és hatalmas adag gesztenyéket kaptunk. Az, hogy ő milyen lelki és fizikai fájdalmakat hordozott, csak akkor derült ki, amikor az írását tanulmányoztam.

Súlyos májbeteg volt, és a májnak a rajza egy az egyben fellelhető a tanulmányozott anyagon. Édesapa mindig szerette a zsíros finomságokat, és a betegségre csak legyintett. Tüdőbetegsége is volt, amelyből kigyógyult, de a dohányzást nem hagyta abba egész életében. Elhúzott lábon egy májgyulladást is, és utána simán ette tovább a kolbászait. Volt egy gyönyörű, szép, kerek asztalunk, családi örökség, és amikor a palettái mind elfogytak, akkor simán használta palettának, azon alkotott. Hat függönyt cseréltünk ki a műteremben, mert ha nem volt épp kéznél törlő, akkor nyugodtan beletörölte a kezét. Szórakozott is volt, el volt foglalva nagyon a világával. Édesanyám volt az egyik legfontosabb kritikusa. Bár harcolt az igazáért, mindig kikérte édesanyám véleményét, és ha volt olyan dolog, megszívlelte csendben, és csak odatett egy pöttyöt. Tőlem is megkérdezte a véleményemet egy-egy alkotásról. Abban az időben úgy működött, hogy elmentünk édesapámmal az erdőbe gombászni, és közben összeszedtük azt a faanyagot, amiből otthon a szént a műteremben megcsinálta. A rámákat is ő maga készítette.

— A rajzaira, grafikáira mi volt jellemző grafológus szemmel nézve?

— Én a tanulmányrajzokat vizsgáltam, amelyek előkészítői voltak egy-egy nagyobb munkának. Ezekre ugyanaz jellemző, mint az írásra. Ne felejtsük el, hogy sokat alá is írt ezek közül, ott is vannak aláírások. A másik a térbeliség. Mikor tanulmányozunk akár egy írott szöveget is, mindig a térbeliség az, ami feltűnik: az írás vagy a rajz hol helyezkedik el, milyen tagoltsága van, és ami mind a kettőben nagyon fontos, a rajzokban talán különösen, az az írásnak a nyomása. Milyen nyomatéka van, hogy változik ez. Ezekhez mikroszkópokat, mérőműszereket használtam. A képeknek a tartalma, hogy mit ábrázol, nem volt elsődleges szempont – az írásban sem a tartalom az elsődleges grafológiai szempontból. A művészi munkát természetesen másképp nézi egy művész és másképp egy grafológus. Az elhelyezkedés fontos, a lent és a fent. Van egy tanulmányrajz, ott tükörképként jelenik meg a lent és a fent, és ez grafológiai szempontból nagyon érdekes, mert a középvonal olyan, mint az írásnál az alapvonal. Az alsó rész az ösztönvilág, a vonalon a jelen világa és a felső rész a szellemi világ, elképzelés stb. Ilyen szempontból megnéztem a rajzokat mind, és nagyon érdekes, hogy mi van a jelenben, az ösztönben, mi van a szellemi kihívások világában, a kreativitás hol jelenik meg.