Czeizel Endre is a MOGYE TDK-ján

Külföldi meghívottakkal és – a nem orvostanhallgatók számára is – érdekesnek bizonyuló workshopokkal várja az érdeklődőket a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) hétvégi Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK). Többek közt dr. Czeizel Endre orvosgenetikus emeli a rendezvény fényét.

Szász Cs. Emese

2010. március 18., 14:272010. március 18., 14:27

2010. március 18., 14:562010. március 18., 14:56

Galéria
Március 18. és 21. között zajlik a Kultúrpalotában a 17. TDK. Idén 13 szekcióban összesen 220 dolgozat érkezett a megmérettetésre. Főleg a külföldi tudományos dolgozatok száma gyarapodott, ugyanis míg múlt évben 70 magyarországi egyetemista próbálkozott, idén már 100 magyarországi érkezik az eseményre.

„A legnépszerűbbnek számít idén a megelőző orvostudomány, legtöbben ebben a témakörben adnak elő, összesen 33 dolgozatot. Ugyancsak népszerűnek számít mindenféle sebészeti szakosztály és a gyerekgyógyászat is. Jó pár éve már megszokhattuk, hogy a legkevesebb érdeklődő a gyógyszerészeti és fogorvostan hallgatók közt van: idén is csupán négy-négy dolgozatot mutatnak be ezeken a területeken” – fogalmazott az esemény főszervezője, Bauer Orsolya.

A dolgozatok mellett neves külföldi meghívottakkal emelik a rendezvény fénypontját, idén például dr. Czeizel Endre orvosgenetikus is ellátogat az eseményre, sőt előadást és workshopot is tart. A workshopokat pár évvel ezelőtt azért iktatták a TDK programjába, hogy az alsóbb tagozatos orvostanhallgatók és a kívülállók is számára is nyújtson érdekességet a program. Idén Dr. Rácz Attila Lesz-e paradigmaváltás a medicinában? címmel tart workshopot. Dr. Czeizel Endre Szex, szerelem, gyerek című műhelymunkára várja az érdeklődőket, Dr. Puskás Attila pedig a Tudomány és spiritualitás témájában.

A részletes program elérhető itt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek

Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
2026. június 07., vasárnap

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra

Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket

Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata

A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez

Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez
2026. június 05., péntek

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése

Ellenőrzést rendelt el csütörtökön a Maros megyei rendőrség vezetője, miután a marosvásárhelyi bíróság épületénél egy férfi beékelődött a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Cristian Pomohaci rendőri kíséretébe és kezet emelt egy polgárra.

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése
2026. június 04., csütörtök

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban

Újabb évfolyam búcsúzott el Maros megye legnépesebb magyar iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból június 4-én. Az ünnepségen Magyarország kormányának üzenete is elhangzott, amelyet Kissné Hlatki Katalin nagykövet adott át.

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban
Hirdetés