Soha nem tartott két egyforma órát, mert úgy tartja, a tanórák nem szabad unalmasak legyenek.
Fotó: Borbély Fanni
Szakmája iránt elhivatott ember Bartolf Hedwig. Nem véletlenül mondja, szigorú és igényes önmagával szemben, hiszen ez a gondolat vezérelte mind pedagógusként, mind főtanfelügyelőként, de még a mindennapi életben is. Néhány éve nyugdíjba vonult.
2025. március 23., 13:312025. március 23., 13:31
– Az ország nyugati részéről érkezett Székelyföldre. Milyen meghatározó emlékei vannak gyermekkorából?
– Szemlakon (Arad megye – szerk. megj) születtem, sváb családban nőttem fel, habár édesanyámnak székely, csíkmadarasi gyökerei vannak. Nekünk természetes volt, hogy németül vagy svábul beszéltünk, a szomszédban románul, három házzal arrébb magyarul vagy szlovákul, míg a falu végén cigányul. Senkit sem zavart, hogy a szomszéd más nemzetiségű, egy multikulturális falu voltunk, ahogyan ma mondanánk. Jól emlékszem, hogy 1970-ben nagy árvíz volt, és a Maros három helyen átszakította a gátat, így sajnos a mi házunk is elúszott. Nehezebb időszak következett, mert albérletbe kellett költöznünk. Szerencsére a szüleim fiatalok és szorgalmasak voltak, és új házat építettek. Ezért szoktam mondani, hogy
Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végeztem el a német–francia szakot 1983-ban, majd kihelyezés alapján Csíkszeredába kerültem. Tizenhárom nagyváros – köztük Arad, Temesvár, Nagyvárad, Kolozsvár – zárt városnak minősült, oda nem lehetett menni, és mivel tudtam egy kicsit magyarul, összeszedtem a bátorságomat, és ide jöttem. Nem voltam férjnél, nem volt családom, az élet vidéken egyáltalán nem volt könnyű abban az időben, és úgy gondoltam, hogy könnyebb lesz, ha városba kerülök.
Fotó: Borbély Fanni
– Meg tudná határozni, hogy ideköltözése után mi hiányzott otthonról a legjobban?
– Az ottani ízek – de azok nagyon. Nagyon finom volt a zöldség, a gyümölcs, édes volt a paprika, a paradicsom, és olyan finom kajszibarack vagy cseresznye volt otthon, amilyet itt, Csíkban, már nem tudtam kóstolni, vagy csak ha nagyon ritkán találtam a piacon. A szőlő is hiányzott, a házunk mellett volt egy kis szőlősünk. Ezek az ízek hiányoztak a későbbi életemből. Persze jöttek más dolgok, amelyek kompenzálták az otthon ízeit, az emlékeket.
– A nyolcvanas évek elején, friss egyetemi diplomával a kezében, mondhatni távol az otthonától, milyen közeg fogadta Csíkszeredában?
– Egy évvel korábban indult a mai Székely Károly Szakközépiskola, az akkori 4-es számú líceum, és akiket felvettek, azok többnyire fiatalok voltak. Én is becseppentem ebbe a fiatal társaságba. Augusztus 31-én érkeztem Csíkszeredába, szeptember 1-jén kezdtem meg a tanévet német szakos tanárként. Györfy Ildikó matematika szakos kolléganőmmel egyszerre érkeztünk, bementünk az igazgatóhoz, aki, látva, hogy a poggyászainkkal vagyunk, azt kérdezte: „Van-e hol lakni?” Nem volt. Végül a Tudor negyedben, a készruhagyár munkásszállóján kaptunk ketten egy szobát.
De nemcsak a Székely Károlyban tanítottam – habár ott töltöttem több időt –, hanem a mai Nagy Imre Általános Iskolában is, az akkori 12-es számú általános iskolában, mert a két intézmény abban az időben egy épületben működött. Mindkét iskolában 1990-ig tanítottam, ekkor áthívtak a Márton Áron Főgimnáziumba, 1991-ben versenyvizsgáztam, és állandósítottak. Itt 2022-ig tanítottam, akkor ugyanis eldöntöttem, hogy nyugdíjba megyek.
Fotó: Borbély Fanni
– Nemcsak német szakos tanárként ismerjük önt, hanem egykori tanfelügyelőként és főtanfelügyelőként is.
– 1992-ben felkértek, hogy a Hargita Megyei Tanfelügyelőségen vállaljam el az idegennyelv szakok irányítását. Idegennyelvi táborokat és versenyeket szerveztünk, nagy lendülettel indítottuk be az idegennyelv-oktatást, mert el kell mondanom, hogy a ’80-as években az idegen nyelveket egy kicsit „elnyomták”.
1994 végén megszületett a fiam, úgyhogy 1995-ben visszamentem a Márton Áron Gimnáziumba tanítani. Ott még három évig tanítottam, majd 1998-ban visszakerültem a tanfelügyelőségre, ahol egészen 2022-ig, nyugdíjba vonulásomig dolgoztam.
Fotó: Borbély Fanni
– Tanfelügyelőségi megbízatása nem jelentette azt, hogy felhagyott a tanítással. Mit adott önnek a tanítás?
– Valóban, sosem fordult elő, hogy „csak” a tanfelügyelőségen dolgozzak, még akkor sem, amikor főtanfelügyelő voltam. Nem akartam soha elszakadni a tanítástól. Nemcsak attól tartottam, hogy egyszer megváltozik a rendszer, és vissza kell mennem az iskolába tanítani, hanem azért is, mert egyszerűen szerettem a tanítást. A nagyon stresszes időkben pedig kikapcsolódást is jelentett számomra. Én tanárként mindig jól éreztem magam. Soha, de soha nem fordult elő, hogy felkészületlenül menjek órára. Nem tartalmi szempontból kellett készülnöm, hanem módszertanilag.
Szigorú és igényes voltam magammal szemben. A kitartó munkámnak pedig megvolt az eredménye: nagyon sok diákom megtanult rendesen németül, nyelvvizsgát szerzett, sikeresen leérettségizett, és sokan bejutottak egyetemre. Voltak olyan diákjaim is, akik az itthon megszerzett némettudásukkal Bécsben, Berlinben vagy Münchenben tanultak tovább.
Fotó: Borbély Fanni
– Feltételezem, nemcsak a tanítás terén ennyire céltudatos és átgondolt. Az imént úgy fogalmazott, hogy igényes és szigorú önmagával szemben.
– Úgy gondolom, hogy mindent először el kell tervezni, és meg kell beszélni, például a családon belül is. Ha én nem látom át, hogy mit szeretnék és hogyan szeretném, akkor abból nem lesz semmi. Ha boltba megyek vásárolni, akkor is tudom, hogy mit akarok. Valószínű, hogy ez részben a génjeimben, részben a neveltetésemben van.
Persze nem sikerül mindig minden, mert nem minden tőlem függ, de ha valami rajtam múlik, az biztos, hogy a feladatomat öntudatosan és szorgalommal elvégzem.
– Térjünk vissza a tanfelügyelőségi munkára, amely többnyire szervezésről szól. Mi határozta meg azokat az éveket?
– Nagyon fontos volt a csapatmunka és az odafigyelés. Emberekkel kellett dolgozni, és nagy körültekintéssel kellett közös nevezőre hozni például egy-egy konfliktusos helyzetet, amely kapcsán panaszlevelet kaptunk. Nagyon sok ilyen kivizsgáláson vettem részt. Körülbelül húsz évig minden megyei vizsgáztató bizottságban benne voltam, legyen szó abszolválásról, érettségiről, pótérettségiről vagy felvételiről. Kitűnően együttműködtünk Görbe Péter és Hodgyai László kollégáimmal. Nem volt könnyű, hiszen azokban az időkben még nem állt rendelkezésre olyan fejlett információs technológia, mint ma. Sokat kellett telefonálni, faxolni, a vizsgatételeket Bukarestből kellett elhozni. Most már a vizsgaszervezés is sokkal egyszerűbb, hiszen e-mailen és különböző online platformokon keresztül gyorsabban meg lehet oldani mindent. Persze
Átgondoltan és tisztán végeztük a munkánkat. Megerőltető volt: egy-egy vizsgaidőszak alatt legalább 4-5 kilót fogytunk a stressz és a nyomás miatt, hiszen mindent zökkenőmentesen kellett lebonyolítani. Ma már elégtétellel mondhatjuk el, hogy nem volt hiábavaló a munkánk, hiszen ki tudja, hány ezer diák és generáció vizsgázott normális, nyugodt, korrekt körülmények között.
Soha nem féltem a munkától. Mindig elfogadtam a rám háruló feladatokat, és mindig megtaláltam azokat a kollégákat, akikkel jól tudtam kommunikálni, és akik segítettek a problémák megoldásában.
Fotó: Borbély Fanni
– Mi határozta meg a pályaválasztást? Miért a német–francia szakot választotta?
– Matematika-mechanika tagozaton végeztem, ahol sok matematikát, fizikát és műszaki tantárgyat tanultam. Ennek ellenére a nyelvek vonzottak, és a szívem mélyén éreztem, hogy nem a műszaki pálya az én utam. Ezért választottam inkább a nyelveket, emellett pedig mindig is sokat olvastam. Ma már meg tudom fogalmazni – akkor még nem tudtam –, hogy ez egyfajta menekülés volt a szürke kommunizmusból, egy olyan világból, amelyben nem éreztem igazán otthon magam.
– Említette, hogy amikor Csíkszeredába költözött, beszélni ugyan valamennyire tudott magyarul, de írni nem.
– Valamennyire már otthonról tudtam magyarul, hiszen bár egymás között svábul beszéltünk, de a rádió és a tévé magyarul szólt. Nagy szerencsém volt, hogy amikor Csíkszeredába kerültem, az emberek nem nevettek ki, nem közösítettek ki, hanem szeretettel befogadtak, kijavítottak, segítettek az egyes mondatok összeállításában. Moldova György Malom a pokolban című könyve volt az első magyar nyelvű könyv, amelyet elolvastam. A barátnőm, Györfy Ildikó adta a kezembe, mondván, hogy olvasnom kell, hogy gyarapodjon a szókincsem. 1990-ig nagyon szigorúan figyeltem arra, hogy folyamatosan fejlesszem a nyelvtudásomat: hetente váltogattam az olvasmányaim nyelvét – román, magyar és német könyveket olvastam felváltva.
– Bár a tevékenysége sokrétű volt, mégis maradt ideje tankönyvírásra is.
– Egyrészt szülőként is láttam, hogy milyen tankönyvekből tanulnak a gyerekek nyelveket, másrészt ismertem a külföldi nyelvkönyveket, amelyek sokkal színesebbek voltak, jobban figyeltek a párbeszédekre, és közelebb álltak a gyerekek világához. Így azt mondtam: megpróbálok én is egy tankönyvet írni. Először német feladatkönyvet és tesztkönyvet írtam. Egy bukaresti kiadóval kezdtem dolgozni, és az első könyvem után újabb és újabb megrendeléseket kaptam. Később egy dévai kiadóval is együttműködtem, és román tankönyvet írtam magyar diákok számára. Most, hogy nyugdíjba vonultam, mesekönyvet írok – kisebb gyerekeknek szóló történeteket. Német nyelven már megjelent, most készül magyarul is. Kicsit műfajt váltottam, de a tankönyvírást sem hanyagolom el. Január elsejétől pedig ismét a tanfelügyelőségen dolgozom egy nyertes pályázat keretében.
– Szinte okafogyott a kérdés, hogy friss nyugdíjasként hogyan telnek a napjai. Nagyon aktív, és még nem is beszélt arról, hogy szeret utazni.
– Valóban, szerencsére a férjem és a családom is osztozik ebben a szenvedélyben, így amikor csak lehetőség adódik, „elmenekülünk” egy-egy hétre – akár Budapestre, akár Németországba, ahol az édesanyám és a húgom él. Olykor pedig egyedül is feliratkozom egy szervezett kirándulásra, és egy teljesen új csapattal utazom el valahová. Ezek az utak feltöltenek, kizökkentenek a hétköznapokból, és utána újult erővel térek vissza. Emellett
Nyáron a kert és a virágok gondozása is sok időt igényel. Vasárnaponként, ha tehetjük, Hargitafürdőre megyünk a családdal. Ha az egészségem engedi, és ebben a ritmusban folytatom az életem, akkor nagyon boldog leszek, és hálát adok a jóistennek, hogy mindezt megélhettem és megvalósíthattam. Talán néha túlságosan is intenzív életet éltem – szakmailag és magánéletileg egyaránt –, de most úgy érzem, hogy körülöttem kerek a világ, és minden rendben van.
A cikk először lapcsaládunk hetilapjában, a Heti Hírmondóban jelent meg 2025. március 14-én.
Hunyadi-közönségtalálkozóra várják a filmsorozat rajongóit szombaton Marosvásárhelyen.
A város és az egyén kapcsolatának vizualizált világába kalauzol az a fotókiállítás, amely a székelyudvarhelyi Művelődési Házban nyílik meg szombaton – olvasható a szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményben.
A Richter-skálán 4-es erősségű földrengés volt hétfőn délelőtt 10 óra 14 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Leállt egy időre hétfőn reggel az autós forgalom a Konstanca melletti Agigea-hídon, miután egy férfi felmászott a híd tartókötelére. Tűzoltóknak és rendőröknek kellett beavatkozniuk.
A gyermekkori védőoltások fontosságára és az oltással megelőzhető betegségek elleni védekezésre hívja fel a figyelmet tájékoztató kampányával az egészségügyi minisztérium. Jelmondatuk: Oltással oltalmazd a gyermekeket!
Szavalóversenyt hirdet a Magyar Költészet Napja alkamából a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár.
A Székely Csürke Ki Mit Süt tehetségkutató nem csupán egy szokványos főzőverseny – egy formabontó műsor, amelyben a versenyzőknek nemcsak a konyhában, hanem a közösségi médiában is bizonyítaniuk kell.
Megkezdik hétfőn a lakótelepek tavaszi portalanítását, takarítását Székelyudvarhelyen. A munkálatok zavartalan menete érdekében az illetékesek arra kérik a lakókat, hogy szabadítsák fel az utcákat a parkoló autóktól.
Hétfőn kezdődik a próbaérettségi a román nyelv és irodalom vizsgával.
Kelemen Hunor azt nyilatkozta vasárnap az Agerpresnek a Visa Waiver program gyakorlatba ültetésének esetleges halasztásáról, hogy fontos, hogy Románia tárgyaljon a kérdésről a washingtoni adminisztrációval.
szóljon hozzá!