Az új év első napja, az új élőlényfajta születésnapja

Orrból és szájból ugyan mindössze egy-egy darab van neki, de ezzel is lényegében a homo sapiensre hasonlít.

korábban írtuk

Felháborodást keltő fordítás: a „tragumúrákat” is hívták az újévi mulatságba

Kedves tragumúráknak nevezte a marosvásárhelyi magyarokat a városháza hivatalos Facebook-oldalán megjelent, szilveszteri utcai mulatságra hívogató szöveg, amely pár perc alatt futótűzként terjedt, és jelentős felháborodást váltott ki. A kommunikációs osztály vezetője szerint tévedni emberi dolog.

Állítólag több tízezer példány is fellelhető a városban, de elszórtan vidéken, az ország más régióiban, sőt a tengeren túl is előfordul. Bár nem tudni, hogy az új faj tagjai közül ki milyen életkorú, a polgármesteri hivatal kutatócsoportja azt is kiderítette, hogy valamennyi egyednek január elsején volt a születésnapja, rögtön, miután a főtéri toronyóra elütötte az éjféli tizenkettőt.

Nos, ha nem lenne egyben bosszantó, megalázó és siralmas, még azt mondanám, hogy nevetséges az az óévi üzenet, amellyel a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kedveskedni próbált a város magyarságának. De

Lehet, hogy a szöveg megfogalmazója már jóval az újévi koccintás előtt a pezsgő hatása alatt bizsergett, ám az is megeshet, hogy jobban bízott saját tudásában, mint azokéban, akiknek esetleg anyanyelvükként ismerik a magyart. Persze az sincs kizárva, hogy egyszerűen nem tudta, miként nevezik magyarul a marosvásárhelyieket.

Tényleg okleveles tolmácsra volna szükség abban a városban, ahol a legtöbb romániai magyar él egy tömbben, ahhoz, hogy valaki megsúgja a városháza nemzetközi közkapcsolati osztályát irányító személynek, hogy Tîrgu Mureş neve magyarul Marosvásárhely és nem Tragumúra, lakói meg marosvásárhelyiek és nem tragumúrák? Hisz ezt magyar, román, cigány egyaránt, nem sokkal az anyjából való kipottyanás után megtanulja, arról nem is beszélve, hogy polgármesterré választása után, 2000-ben Dorin Florea is a leghamarabb – és azóta is egyedüli köszöntésként – a „kédvés morozsvásárheliek, jó nopot kivánok”-at magolta be.

A valós kétnyelvűség mellőzéséért vagy folyamatos megcsúfolásáért azok is legalább annyira ludasok, akik szemüket behunyják, amikor nyelvünket nem ismerő személyek próbálják megmondani, miként kell magyarul helyesen leírni a községházát, vagy fülüket bedugják, amikor rangos kulturális vagy egyházi rendezvényeinket olyan közpénzekből megfizetett jópofizók konferálják a cifrapalota színpadáról, akik „azt hinni, jól állni a fele apă, fele víz” beszédstílus.

Azokra a romániai magyar politikusokra gondolok, akik képtelenek érvényt szerezni a közösségi jogoknak, a nyelvi chartának, a közigazgatási törvénynek. Azokra, akik lehet, hogy nem is többek némi tragumúrákoknál.