Hirdetés
Hirdetés

Az igazság teljesen más, mint amit az eddigi tapasztalatainkból ismerünk

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Háború és béke – Kül- és biztonságpolitikai korszakváltás határán címmel tartottak beszélgetést Tusványos első napján a Lőrincz Csaba-sátorban. Hogyan változik a geopolitikai helyzet, és melyek erre a legfontosabb kérdések és válaszok? Többek között ezekről is szó esett.

Péter Beáta

2024. július 24., 19:282024. július 24., 19:28

Érezhető, hogy változik a hangulat a nyugati világban, és talán mégiscsak sikerül véget vetni a háborúnak, de mi lesz utána? – tette fel a kérdést a panelbeszélgetés moderátora, Boris Kálnoky, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Média Iskolájának vezetője.

Németh Zsolt: kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke négy kérdést érintett, elsőként felhívta a figyelmet a Patrióták Európáért politikai pártcsalád megszületésére, és arra, kulcsfontosságú kérdés, hogy milyen arculatot fog ölteni. Mint mondta, a természet adta jogoknak és írott jogoknak a védelme egyaránt fontos lesz az elkövetkezendő időszakban, és felhívta a figyelmet az egyéni jogok mellett a Kárpát-medencében a közösségi jogok védelmének fontosságára is mint az interetnikus kapcsolatok rendezésének az eszközére.

Ezt követően az orosz–ukrán, azaz a keleti front kérdésére tért át. „Hangsúlyosan kell föllépnünk azzal a gondolatmenettel, hogy

Idézet
amikor mi békéről beszélünk, akkor nem kapitulációra akarjuk rávenni Ukrajnát, hanem ellenkezőleg. Úgy gondoljuk, hogy az ukránoknak nem dolgozik az idő.

És az ukránok számára az európai, demokratikus és szuverén jövő akkor lesz lehetséges, ha a lehető legrövidebb időn belül sikerül elérni a tűzszünetet, és sikerült elindítani azt, hogy ne a tábornokok, hanem a diplomaták befolyásolják a folyamatokat. De ehhez hangsúlyoznunk kell, hogy kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett is, még akkor is, ha Ukrajna területi integritása támogatásának és megvalósításának a hogyanját, azt nem kívánjuk mi megmondani.”

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Hangsúlyozta, a jelenlegi háborús helyzetben beszélni kell a másik háborúról is, ez pedig a közel-keleti háború, hiszen október hetedikével kiújult egy több tízezer áldozatot követelő brutális konfliktust, és ennek a déli frontnak a keleti front és a nyugati helyzet után szintén megfelelő figyelmet kell szentelni.

Végül a globális erőviszonyok kérdését említette. „Szemmel láthatóan van egy olyan teória, hogy itt egyfajta globális multipolaritás irányába mozgunk. Ha valamilyen irányba mozgunk, akkor ez alapvetően egy bipolaritás. Egy kínai–amerikai bipolaritásnak vagyunk nyomon kísérői. Ennek kapcsán fogalmazódott meg az az evidens nézet, hogy

Idézet
nem érdekünk a blokkosodás.

Nyilvánvaló, hogy nem érdekünk a blokkosodás. Ugyanakkor, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a blokkosodás csak az egyik folyamat. A másik folyamat, hogy egyre intenzívebb a kínai–amerikai egymásrautaltság és a kínai-amerikai együttműködés is.”

Hirdetés

Kiemelte, meg kell találni azt a pillanatot, hogy akár az amerikai, akár a kínai viszonylatból hogyan lehet a legtöbbet kihozni. „Világossá kell tennünk, hogy a keleti nyitás, vagy a kínaiakkal való együttműködés egyáltalán nincs ellentétben a NATO, illetőleg az Európai Unió iránti elkötelezettségünkkel. A kettő egymás mellett nagyon jól megfér.”

A világ nem lesz többet olyan, mint amilyen volt

Szilágyi Zsolt, a Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumi tagja úgy véli, most olyan változásokat élünk meg, ami után nem túlzás azt mondani, hogy a világ nem lesz többet olyan, mint amilyen volt azelőtt. Mint mondta, egy markáns európai akarat nélkül tulajdonképpen a nagyhatalmaknak van kiszolgáltatva Európa is. És egy fegyveres konfliktus esetén bizony rádöbben arra, hogy mennyire „védtelen”.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Azt is hozzátette, látható, hogy nem lettek jobbak a Nyugat esetleges tárgyalási pozíciói, vagy Ukrajna esetleges tárgyalási pozíciói a háború előrehaladtával. „Két logika figyelhető meg a nyugat-európai országoknak az orosz háborúhoz való viszonyulásában. Az egyik egy kicsit hidegháborús logika.”

Hozzáfűzte, a hidegháborús logika szerint le kell gyengíteni a háborúval Oroszországot, és ezzel visszaszorítani, és olyan mennyiségű fegyvert felhalmozni, hogy az oroszok, az orosz gazdaság ezt ne bírja. De az orosz gazdaság képes volt két év alatt egy hadigazdaságra átállni, tehát nem roppant meg, és az sem igaz, hogy az energiaembargó túlságosan fájna nekik – hangsúlyozta.

Szilágyi szerint a másik a diplomáciai logika, amely szerint nincs a konfliktusnak megoldása, kimenetele, vége a harctéren, mert

simán beállhat egy olyan kisebb-nagyobb intenzitással létező állófront, vagy a konfliktus olyan típusú lefagyása, amely nem tűzszünetet jelent, hanem egy háborús állapot konszolidálását,

ami viszont tovább fogja gyengíteni Európa gazdaságát és Európa esélyeit.

Mesterházy Attila: blokkosodás zajlik

Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták baloldali párt elnöke visszautalt Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tusványosi beszédére, amikor is úgy fogalmazott, hogy a politikát három idősíkon érdemes értelmezni: taktikai, stratégiai és történelmi.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

„A miniszterelnöknek a politikája külpolitika tekintetében téves, a taktikai, a stratégiai és a történelmi idősíkon is.” Felszólalásában kiemelte, a bipoláris világrend összeomlása után létrejött egy unipoláris világ, amiben az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom. Egyetért azzal – hangzott el –, hogy blokkosodás zajlik, és hangsúlyozta, hogy a blokkosodás Magyarországnak nem érdeke.

Idézet
Nem jó helyzetbe kerül Magyarország, hogyha ez a blokkosodás tovább folyik.

Ebben a helyzetben általában az szokott lenni az elvárás, hogy a saját szövetségesi rendszerünk felé húzódunk. Tehát mi elkezdjük segíteni azt a szövetségesi rendszert ebben a konfliktusban, még akkor is, hogyha valóban ez nehézségeket is okozhat Magyarország számára. (…) Szerintem Orbán Viktor nem hasznos idióta, hiszen a hasznos idióta nem tudja, hogy miért csinálja azt, amit csinál. A magyar miniszterelnök tudatosan csinálja azt, amit csinál, és ez egy racionális gondolkodásból téves helyzetértékelés, téves jövőkép. De mégis racionális megfontolás alapján próbálja Magyarországot lehorgonyozni ahhoz a szövetségesi rendszerhez, ahová soha nem akartunk és soha nem is tartoztunk.”

A béke általában rendkívül költséges, a háború kevésbé

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője három témát érintett beszédében: az orosz–ukrán háborút, a Közel-Keletet és a Távol-Keletet. Mint mondta, az orosz–ukrán háború kapcsán az látható – főként az utóbbi hónapokban –, hogy egy állóháború zajlik. A frontfonalak nem igazán mozognak, és katonai szempontból nem lehet komoly jóslatokba belemenni ebben a pillanatban, hogy mi lesz ennek a háborúnak a kimenetele.

„Ami a béketárgyalásokat és a diplomáciai tárgyalásokat illeti, jelenleg úgy tűnik, hogy az ukrán politikai elit úgy gondolja, hogy ha ezek a tárgyalások beindulnának, tekintve valamennyire a katonai helyzetet is, ez kizárólag az orosz érdekeknek kedvez. (…) De nyilván az egy közhely és egy alapvetés, hogy egy háborúnak végül is bizonyos tárgyalásokon lehet csak véget vetni.”

A Közel-Kelettel kapcsolatban kifejtette, meglátása szerint

október 7-én megdőlt egy olyan izraeli biztonsági feltételezés és hipotézis, amely éveken keresztül működött, nevezetesen az, hogy a fal megvédi Izraelt a terrortámadástól.

Áttérve a harmadik kérdéskörre, Kínára és a Távol-Keletre, kifejtette: „Ami világháborúhoz vezethet, az a Kína és az Egyesült Államok szembenállása. (…) Trump idejében Trump nagyon sok olyan intézkedést hozott, aminek az volt a célja, hogy az Amerikai Egyesült Államok Kínával szemben határozottan lépjen fel, és azt is hozzátenném, hogy Biden, a demokrata adminisztráció viszont nem sokat változtatott ezzel kapcsolatosan. Tehát nekem van egy ilyen hipotézisem, hogy valamennyire létezik egy konszenzus a republikánusok és a demokraták között, hogy hogyan kell Kínához viszonyulni, és itt a kemény vonalat értem a konszenzusnak, ami nem biztos, hogy feltétlenül jó.”

Elmondta, jelenleg Kína és az Egyesült Államok viszonyát három strukturális tényező befolyásolja:

  • a gazdasági erő,

  • a geopolitikai félelem, ami jellemzi ezt a viszonyt,

  • valamint egy nagyon mély strukturális bizalmatlanság a két ország között.

A panelbeszélgetés meghívottjaként jelen volt Mihai Răzvan Ungureanu egyetemi tanár, Románia korábbi miniszterelnöke. Hangsúlyozta, valójában nincsenek válaszok, és meg kell fogalmaznunk válaszokat a kérdéseinkre. „Hajlamosak vagyunk a békéről beszélni. Hajlamosak vagyunk a háború értelméről vitatkozni, miközben az igazság jelen pillanatban teljesen más, mint amit az eddigi tapasztalatainkból ismerünk. (...)

Idézet
Hogy mit kellene tennünk a következő hónapokban, években, arra még mindig nincs megoldásunk”

– mutatott rá. Mit jelent a győzelem ebben az esetben? – tette fel a kérdést. „Hajlamosak vagyunk a győzelem klasszikus megnevezését adni: valaki elveszíti és valaki megnyeri a csatát.” A béke általában rendkívül költséges, a háború kevésbé – hangzott el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

A megemelkedett árak mellett dilemmákkal is járt a büdzsé beosztása a fiatalok számára Tusványoson

A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.

A megemelkedett árak mellett dilemmákkal is járt a büdzsé beosztása a fiatalok számára Tusványoson
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Szombat délután is rengett a föld

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Szombat délután is rengett a föld
Szombat délután is rengett a föld
2026. július 25., szombat

Szombat délután is rengett a föld

2026. július 25., szombat

Volt egészségügyi miniszter: kormány az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti

Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.

Volt egészségügyi miniszter: kormány az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti
2026. július 25., szombat

Ilyen volt Orbán Viktor tusványosi előadása – fotókon mutatjuk

A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.

Ilyen volt Orbán Viktor tusványosi előadása – fotókon mutatjuk
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Szovátán lép fel a Bekecs Táncszínház vasárnap

A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.

Szovátán lép fel a Bekecs Táncszínház vasárnap
2026. július 25., szombat

Svájcból kaptak új bevetési járművet az erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltók

A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.

Svájcból kaptak új bevetési járművet az erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltók
2026. július 25., szombat

Röviden reagált Magyar Péter Orbán Viktor tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Röviden reagált Magyar Péter Orbán Viktor tusványosi beszédére
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenállási politika következik

Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenállási politika következik
2026. július 25., szombat

Tőkés László a fogyatkozó erdélyi magyarságról, autonómiáról és Márton Áron örökségéről beszélt Tusványoson

A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.

Tőkés László a fogyatkozó erdélyi magyarságról, autonómiáról és Márton Áron örökségéről beszélt Tusványoson
2026. július 25., szombat

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Hirdetés