
Fotó: Boda L. Gergely
Az 1989 előtti időszakban minden zöldségpiacon kötelezően ki kellett függeszteni a jóváhagyott árjegyzéket (mercurial), s ezt az árusoknak, őstermelőknek be kellett tartaniuk, különben bírságolták őket. A Maros Megyei Tanács február 24-éig közvitára bocsátja azt a határozat-tervezetét, amelyben a múlt évi szabadpiaci átlagárak alapján vetnének ki jövedelemadót azokra, akik termőföldjeiket úgy adták bérbe, hogy ellenértékként terményeket kapnak.
2010. február 15., 15:362010. február 15., 15:36
2010. március 08., 11:532010. március 08., 11:53
Fotó: Boda L. Gergely
Írásban közölhetik az érdekeltek véleményüket erről, s csak ajánlat-, illetve javaslatként fogják kezelni a tanács iktatóirodájába benyújtott, vagy a cjmures@cjmures.ro honlapra elküldött olyan hozzászólásokat, amiket e tárgyban tesznek az érdekeltek.
Célkeresztben a földbérlet ellenértékének megadóztatása
Az indoklásban az áll, azért van szükség átlagárak megállapítására, hogy az adóhivatal ellenőrizhesse a bérbeadott földek utáni jövedelmet, amennyiben bérleti díjként terményeket szabnak meg. Átiratban kérték a megyei mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóságtól, valamint a mezőgazdasági szakatanácsadó hivataltól a 2009-es piaci gabona-átlagárakat.
Mennyi az annyi?
A két mezőgazdasági szakhivatal szerint az elmúlt évben a megyebeli piacokon 0,50 lejt fizettek egy kiló búzáért, takarmánybúzáért, 0,45 lejt az árpáért, sörárpáért, kukoricáért és 0,40 lejt egy kiló zabért.
Tucatnyi gazdálkodóval beszélgettünk, akik valamennyien arra esküsznek, hogy ennyiből nem lehet előállítani a gabonát. Egy hektár gabonaföld megművelése, a növényápolás, betakarítás, a gabona szárítása, raktározása, szállítása 2000 lejes kiadásra rúg. Ilyen költségek mellett – jó terméssel, hektáronkénti 3500 kilóval számolva a búzánál, ami nálunkfelé igen ritka terméshozam – egy kilót legkevesebb 58 baniért kellene eladni ahhoz, hogy a költségek megtérüljenek. De csak a költségek. Ahhoz, hogy a saját munka értéke is benne legyen, meg némi haszon is származzon, ennél jóval magasabb árra lenne szükség.
Hol a veszély?
Ha ezeket az árakat veszik alapul a bérelt területek jövedelemadójának kiszámításakor, egy mesterséges értéket kapunk, aminek semmi köze a valósághoz. Mert a gabona reális ára nem ennyi lenne, még akkor sem, ha a csökkenő világpiaci árakat veszük figyelembe. De eszerint fizet majd a bérbeadó és életjáradékkal „megtámogatott” gazda. A bérlőt nem érdekli, a piacot még annyira sem, az államot meg vajmi kevéssé, hogy tulajdonképpen mi is történik a mezőgazdaság háza táján.
Baj csak akkor lesz, ha tulbuzgónak mutatkozik majd a megyei tanács, s ezeket az átlagárakat kifüggeszteti a gabonapiacokon, mint irányadót. Mert az egyértelmű, hogy akkor eltűnik a piacokról az a kevéske gabona is, ami még ott van. Ugyanis 8 banis veszteséggel senki nem lesz bolond búzát árulni.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.
Egyházi épületek udvarára, a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával fúrnak közkutakat Kis-Küküllő menti településeken, így próbálva kivédeni a tavaly előállt nehézségeket, amikor hónapokig nem volt megfelelő ivóvize a lakosságnak.
Kokkolinonak, az állatkert anyamedvéjének, illetve Jimmynek, Dömének és Dömzsinek idén is „letesztelték” az időjós-tehetségét. A népi hiedelem úgy tartja, ha február 2-án a medve meglátja a saját árnyékát, akkor még hosszú télre számíthatunk.
Nagycsergedi tűzvészhez riasztották vasárnap délben a marosvásárhelyi tűzoltókat: egy műhely, majd egy lakóház is kigyulladt, az anyagi kár jelentős.
szóljon hozzá!