Hirdetés
Hirdetés

Anyanyelvi jogok – hadd mondjuk el mi, hogy mennyire vagyunk elégedettek

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat szerint a közigazgatásban, valamint az igazságszolgáltatásban továbbra is gondok mutatkoznak az anyanyelvi jogok téren. Képünk illusztráció •  Fotó: Kristó Róbert

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat szerint a közigazgatásban, valamint az igazságszolgáltatásban továbbra is gondok mutatkoznak az anyanyelvi jogok téren. Képünk illusztráció

Fotó: Kristó Róbert

Nem koherens a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait tömörítő törvényi keret Romániában, nincs egységes törvény, az előírások több jogszabályban vannak szétszórva – tájékoztatták a nemzetközi közvéleményt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat munkatársai Varsóban, egy emberi jogi konferencián.

Bíró Blanka

2018. szeptember 18., 16:422018. szeptember 18., 16:42

2018. szeptember 18., 16:432018. szeptember 18., 16:43

Imre Erika és Zsigmond József, az intézmény munkatársai ismertették az értekezlet résztvevőit a romániai nemzeti kisebbségek nyelvi jogairól. Kiemelték, hogy a közigazgatásban, valamint az igazságszolgáltatásban továbbra is gondok mutatkoznak e téren, ezt igazolja többek között az Európa Tanács Romániáról szóló, idén kibocsátott két jelentése is.

Az erdélyi felszólalók rámutattak, a törvények általában megengedők Romániában, ám az alkalmazásra és az ellenőrzésre vonatkozó előírások gyakran hiányosak, nem mindig tisztázott, kit terhel a felelősség, ha a jogszabályokat nem tartják be. Úgy vélekedtek,

olyan törvényi keretre lenne szükség, amely tartalmazza ezeket a konkrét előírásokat, illetve biztosítja az alkalmazáshoz szükséges erőforrásokat.

Ismertették azt is, hogy Romániában folyamatosan elutasítják a nyelvi jogok bővítésére irányuló próbálkozásokat.

Benkő Erika, a jogvédelmi szolgálat vezetője leszögezte, azért fontos a nemzetközi fórumokon való részvétel, a valóság „feketén-fehéren való ismertetése”, mert

a román külügyminisztérium rendszerint részt vesz ezeken az eseményeken, és meglehetősen rózsásan festi le a romániai nemzeti közösségek, köztük a magyarság helyzetét,

holott nagyon jól tudjuk, hogy ez a legkevésbé sem fedi a valóságot.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

2026. június 12., péntek

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Hirdetés