
Változatos programot, számos újdonságot ígérnek a szervezők
Fotó: Haáz Vince
Olyan filmeket láthatnak, olyan zenét hallgathatnak, amelyeket első alkalommal hoznak el Marosvásárhelyre, az idei Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválra – ígérték a szervezők hétfői beharangozó sajtótájékoztatójukon.
2017. november 07., 13:092017. november 07., 13:09
Az utóbbi években nem tapasztalt érdeklődés övezi a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivált – mondta Sipos Levente fesztivál- és Gáspárik Attila művészeti igazgató, akik az újságíróknak arról beszéltek, hogy
Az eddigi megszokottak mellett új helyszíneket is bevonnak a szerdán délután kezdődő rendezvénysorozatba: a Kultúrpalota és a Jazz klub mellett a Knöpfler Vilmos utcai volt zsinagóga, az András Lóránt Társulat székhelye, valamint az Office-klub is helyet ad az eseményeknek, amelyekre a szervezők szeretnék, ha a marosvásárhelyiek minél többen ellátogatnának.
Amikor 25 évvel ezelőtt megszületett a fesztivál ötlete, a kortárs művészetekre gondoltak az ötletgazdák – idézte a negyedszázada történteket Gáspárik Attila –, és a filmművészetre esett a választásuk, mivel a filmet könnyebb szállítani, mint egy színházi produkciót például, vagy képzőművészeti alkotásokat. Olyan filmeket mutattak be, amelyeket itt vetítettek le első alkalommal, olyan rendezőket, forgatókönyvírókat, filmkritikusokat hívtak meg, akik itt debütáltak, hogy később nemzetközi karriert építsenek maguknak. Érdemes jegyet vagy bérletet váltani, és öt napon át élvezni a gazdag felhozatalt – hangsúlyozták a szervezők.
A költségvetéssel kapcsolatban elhangzott, az most sincs, kevés pénzből kell gazdálkodniuk, de valamennyi munkatársa a fesztiválnak önként dolgozik, a film iránti szeretete és lelkesedése motiválja.
A fesztivál szerdán délután 5 órakor kezdődik a Kultúrpalota nagytermében, az első film Călin Peter Netzer: Ana, mon amour című filmje lesz. Azt követően Hobo lép színpadra ugyancsak a nagyteremben fél 8-kor a Lassú vonat című Bob Dylan koncertjével, amelyet először láthat az erdélyi közönség. Negyed 10-től Kostyál Márk: Kojot című filmjével folytatódik a program. A Kultúrpalota kistermében este 6-tól dokumentumfilmeket vetítenek: Dér András: Antall József portréfilm – I-II. rész, negyed 9-től Alexandru Solomon: Tarzan tojásai című alkotását. A Knöpfler Vilmos utcai volt zsinagógában este 7-től az András Lóránt Társulat Flow című táncszínházi produkciója szerepel, ugyancsak a filmfesztivál műsorában.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 6,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,4 százalékponttal kisebb, mint júniusban – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Románia a NATO keleti szárnyának és a régió biztonságának megerősítéséhez is hozzájárul, miközben továbbra is kiemelten fontosnak tartja az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerséget – jelentette ki Nicușor Dan kedden.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt kedden 9 óra 54 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek program, amelynek keretében személyenként és éjszakánként már 39 lejtől lehet szállást foglalni a román tengerparton. Az akció szeptember 30-ig tart, egyes ajánlatok pedig októberben is érvényesek.
Olcsóbban lehet tankolni gázolajat Romániában, miután a pénzügyminisztérium 20-ról 25 százalékra növelte az üzemanyag ideiglenes jövedékiadó-kedvezményt, kedden. A mérséklődés azonban nem jelenti azt, hogy mindenhol 10 lej alatti az üzemanyag ár.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
szóljon hozzá!