
A kézdivásárhelyi rotarysok és a szülészet-nőgyógyászat osztály munkatársai
Fotó: Daczó-Hodor Barna
Hétfőn a kézdivásárhelyi municípiumi kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya részére 10 ezer lej értékben adományozott kellékeket és felszereléseket a helyi Rotary Klub. A jótékonykodás a másfél éve tartó felújítási programba illeszkedik.
2023. május 22., 14:412023. május 22., 14:41
Korábban a sebészeti osztály épületfelújítás miatt ideiglenesen a két emeleten működő szülészet-nőgyógyászat egyik emeletére költözött, és miután sebészkollégáiktól visszakapták eredeti helyüket, akkor döbbentek rá a szülészet vezetői, hogy néhány elavult dolog felújításra szorul, osztotta meg lapunkkal elöljáróban dr. Nagy-Rozsnyai István osztályvezető főorvos.
Jelen adományozás az említett projekt keretében történt” – jegyezte meg.
Az adományozás előzményeiről is szólt. „Megkerestem a jelenleg Román György által elnökölt klubot azzal, hogy elkelne a segítség, és 10 ezer lej értékű adománnyal támogatták az osztály felszereltségének korszerűsítését” – magyarázta.
Dr. Nagy-Rozsnyai elmondta, a két emeletet körülbelül 80 százalékban sikerült korszerűsíteni, és terveik szerint folytatják a felújítást.
Volt ugyan egy tömeges elbocsátás a könnyűipari szektorban, mégis, minimális mértékben ugyan, de csökkent a munkanélküliségi ráta múlt hónapban Hargita megyében. Van magyarázat a jelenségre.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
Átlépte a lélektani, literenkénti kilenc lejt a benzin ára az egyik csíkszeredai töltőállomásnál. A csíkszeredai OMV-nél péntek reggel 9 lej 02 baniért tankolható a 95-ös oktánszámú benzin.
Noha az iráni háború előidézte válság mindenkit érint, Európának továbbra is Ukrajnára kell összpontosítania – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken Brüsszelben, az éjszakába nyúló EU-csúcsot követő sajtótájékoztatóján.
Nagyböjti koncertsorozattal készül húsvétra az Erdélyi Hagyományok Háza, amely az elcsendesedést és a húsvétra való lelki ráhangolódást szolgálja.
Pénteken hajnali 3 órakor felfüggesztették a parlament két házának együttes ülését, amelyen a 2026-os állami költségvetés, valamint a társadalombiztosítási költségvetés tervezetének vitája zajlott.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
szóljon hozzá!