
Fotó: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ/Facebook
Preszemináriumi találkozó keretein belül középiskolás fiúkkal és lányokkal beszélgetett Kovács Gergely érsek, és lelkipásztorok tartottak foglalkozást olyan fiatal fiúk számára, akik érdeklődnek a papi hivatás idánt. Az eseményt Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János Plébánián rendezték meg hétfőn.
2024. március 19., 13:252024. március 19., 13:25
Az idei preszemináriumi találkozót Marosvásárhelyen tartották hétfőn, célja pedig
Az eseménynek a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébánia adott otthont, mely magába foglalta a Bolyai Farkas Gimnázium részeként működő II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium meglátogatását is. A találkozó szervezője Tuzson Attila segédlelkész-iskolalelkész volt.
A délelőtti órákban az elemi iskolások zenés előadására került sor, amelyet kötetlen beszélgetés folytatott az érsek és a kisdiákok között, akik sok kérdést fogalmaztak meg a főpásztor felé. Délelőtt Kovács Gergely érsek a középiskolás fiúkkal és lányokkal beszélgetett, akik feltehették kérdéseiket a főegyházmegye főpásztora számára, emellett a programért felelős papok a középiskolás fiúkkal kiscsoportos foglalkozás keretében beszélgettek hivatásról, hivatásfelismerésről.
Az egynapos találkozón egyházi elöljárók, iskolalelkészek, valamint a tanintézmények vezetői is részt vettek – olvasható a Gyulafehérvári Szeminárium Facebook-oldalán.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!