
Fotó: Kristo Robert
Csíkszeredában több lakószövetség és lépcsőház is jelezte, hogy a távhőért fizetett magas árak miatt lemond a költségelosztó – ismertebb nevén repartitor – használatáról, és visszaáll a régi rendszerre. Ezen döntéseket a Goscom szolgáltatói és adatfeldolgozói minőségében elfogadja, amennyiben az érintett lakószövetségek ezzel egyetértenek és a távhőszolgáltatóval írásban közlik szándékukat – tudtuk meg Abos Évától, a Közüzemek Rt. sajtóreferensétől.
2010. szeptember 06., 12:542010. szeptember 06., 12:54
2010. szeptember 06., 15:302010. szeptember 06., 15:30
Fotó: Kristo Robert
A Goscom vezetősége reméli, hogy a júliusban megjelent 2010/343-es rendelet következtében – amely jóváhagyta a tömbházlakások hőenergia-fogyasztási elosztásának műszaki normáit, eszerint a tömbház közös felületein fogyasztott hőmennyiség a panelház minden lakójára osztódik – megszűnnek az eddigi problémák, melyeket az váltotta ki, hogy nem volt megfelelő a közös költségek elosztása. Ezért előfordulhatott, hogy a költségelosztóval felszerelt lakásokban nagyobb volt a számla, mint amit várt volna az illető. Spórolás helyett nagyobb kiadás lett.
Ahol megfelelően alkalmazták az eddig ajánlott, viszont most már kötelezővé vált normát, ott nem voltak gondok a költségelosztással – magyarázta Abos Éva. Hozzáfűzte: ahhoz, hogy ezt az új technikai normát jól lehessen alkalmazni, elsősorban a lakószövetségek és a repartitoros cégek közreműködése és segítsége szükséges, a szolgáltató egyedül nehezen fogja tudni alkalmazni, de a törvényhozó is elsősorban az említettekre rótt ki feladatot.
A költségelosztó rendszert átláthatóan és korrektül szeretnénk alkalmazni, amiben segít az új norma – hangsúlyozta Abos. Természetesen a kiskazánosok nem fognak ennek örülni, mert ezentúl rájuk is rónak költséget.
Abos Éva véleménye szerint a távfűtésé a jövő, ezt mutatja az európai gyakorlat is, ahol nagyon jól működnek ezek a rendszerek. Ezért nagyon fontos az itteni hálózat modernizálása, hogy minél költségkímélőbb legyen az üzemeltetése, hisz minél modernebb a rendszer, annál kisebb a kiadás.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!