
Fotó: Gligor Róbert László
Nyárádszereda főterén kifüggesztették a Bocskai tér feliratú utcanévtáblákat. Az intézkedés révén életbe léptették a helyi tanács tavalyi határozatát, amely az addigi Hársfák terét Bocskai István térré nevezte át.
2011. március 25., 17:412011. március 25., 17:41
2011. március 25., 18:152011. március 25., 18:15
Kihelyezték az új táblákat
A 2010 elején hozott határozat októberben lépett életbe, de csak most került sor a feliratok elhelyezésére. Ám a tavaly ősz óta a főtéren lakók új személyi igazolványában már az új köztéri megnevezés szerepel.
Tóth Sándor nyárádszeredai alpolgármestertől megtudtuk: a városháza eleget tett azon kötelességének, hogy időben értesítse a főtér lakóit és az ott székelő intézmények és vállallkozások képviselőit a változásokról és az ezzel járó kötelezettségekről. Azaz hogy a személyi és hivatalos iratokban ezután a Bocskai térnek kell szerepelnie a lakcím, illetve székhelymegnevezésénél.
– A törvény értelmében abban az esetben, ha az utcanevek változását az önkormányzat kezdeményezi, akkor köteles kifizetni az érintett lakosok személyi igazolványainak kicserélésével járó költségeket. A helyi tanács ezirányú határozatot még nem hozott, de az önkormányzat kész felvállalni a személyenkénti 11 lejes illetéket, az új igazolványt pedig a helyi lakosságnyilvántartó közszolgálat készíti el – mondta el a Tóth Sándor alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy még egyetlen főtéri lakos sem tett le ilyen irányú kérést a városházán.
Tavaly a helyi tanács közel három tucatnyi helyi utca, köztér áttnevezéséről is döntött, de a határozat életbe lépése előtt a prefektúra felszólította az önkormányzatot, hogy az idei népszámlálás előtt erre már nem kerülhet sor. Így egyelőre a Bocskai tér az első és egyetlen átnevezett utcanév a településen a rendszerváltás óta.
Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.
Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.
Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.
Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.
Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.
Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.
Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.
Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.
Elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok március 20-tól, péntektől a marosvásárhelyi Băneasa utcában, ami forgalomkorlátozásokkal és tömegközlekedési változásokkal jár.
A Maros megyei tanács megszavazta a tulajdonában lévő légikikötő idei, közel tízmillió lejes támogatását. A döntés célja a működés biztosítása és a turizmus fellendítése, különös tekintettel a március 29-én induló bázisnyitásra és az új járatokra.
szóljon hozzá!