A falakon túl

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

A roma gyerekek integrálását vette tervbe a HÁRIT, erre a kormány etnikumközi kapcsolatokkal foglalkozó hivatalától nyertek 25 ezer lejes támogatást. Első lépésként nyári tábort szerveznek az őrkői roma gyerekek számára.

Bús Ildikó

2010. június 17., 10:222010. június 17., 10:22

2010. július 06., 13:372010. július 06., 13:37

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Tudatosítani kell a romákban, elsősorban a gyerekekben, hogy ők is a közösség része – mondta Grüman Róbert, HÁRIT elnök azt követően, hogy kilátogattak az Őrkőre, és felvették a kapcsolatot az Amenkha Egyesülettel. Grüman elmondta: sajnálatos, de sok roma kisgyerek úgy beszélt Sepsiszentgyörgy központjáról, mintha külföldön járt volna, amikor néhány alkalommal eljutottak a parkba.

A Falakon túl címmel egész nyáron szerveznek programokat a gyerekeknek, hetente négy órában az írás, olvasást gyakorolják, de az egészséges életmódra, önkéntességre is megpróbálják nevelni őket. Az őrkői foglalkozásokon túl a városban is szerveznek különböző programokat, ezekben az ifjúsági szervezetek önkéntesei is részt vesznek. Kiemelten fontos a kapcsolat a romák és nem romák között, hangsúlyozta az elnök, hiszen az előítéletek amiatt keletkeznek, hogy nem ismerjük egymást.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A program kapcsán Tischler Ferenc, a Kovászna megyei ifjúsági igazgatóság helyettes vezetője elmondta, szükség van ilyen programokra és fontos a folyamatos szervezés is. A képzéseket, foglalkozásokat egy pedagógus, egy személy a romák részéről és Kelemen Éva projektveztő tartják, a tanulás mellett családi napokat is szerveznek, ezeken a gyerekek mellett a szülőkkel is foglalkoznak.

Azzal kapcsolatban, hogy vannak-e aggályaik amiatt, hogy érdeketlenek lesznek a romák a programmal szemben, Grüman Róbert elmondta, az első találkozás benyomása pozitív volt mindkét részről. A gyerekek mások mint a felnőttek, fogalmazott Grüman, ők igénylik a játékot, az odafigyelést és nem az anyagi javakat keresik a háttérben. Természetesen a program sikeréről néhány hét múlva lehet majd megbizonyosodni. A két hónapos projekt végén a 30 őrkői roma gyerek magyar társaival együtt interetnikus táborban üdül a zabolai Csipkésben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés