A csíkiak is takarítottak

A Let's do it, Romania! mozgalom a Nemzetközi Takarítási Nap alkalmából a legnagyobb országos közösségi projekt részeként szervezte meg szeptember 25-én, szombaton a nagy szemétgyűjtési akcióját. Az akcióban részt vettek a mozgalom csíkszeredai tagjai, illetve az erre az alkalomra jelentkező önkéntesek is.

Péter Beáta

2010. szeptember 26., 19:462010. szeptember 26., 19:46

2010. szeptember 27., 11:022010. szeptember 27., 11:02

Galéria
Demeter László, a mozgalom csíkszeredai koordinátora és kapcsolattartója elmondta, hogy közel 250 önkéntes vett részt a csíki régióból a szombati takarítási akcióban. Néhány önkéntes a szombati megmozdulás előtt feltérképezte a terepet, így a kitűzött napon az önkéntesek zsákokkal felszerelkezve Tusnádon, a Hargitafürdő felé vezető úton, Balánbányán, Somlyó hegye alatt, a nyeregben és a forrás körül, Büdösfürdőn, az Olt partján és a Rét utcában takarították el a szemetet.

Hargita megyében Csíkszeredán kívül Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Gyergyóújfaluban állítottak fel regisztrációs pontokat, ahol az önkéntesek jelentkezhettek. Az összeszedett szemét mennyiségéről pontos információkat a szemétszállító cégek szemételhordási munkálatai után tudnak a szervezők nyújtani, ám a becslések szerint a megyében több mint 1600 zsák szemetet gyűjtöttek össze az akció során.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak az adóemelés ellen

Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.

Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak az adóemelés ellen
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt

Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt
2026. február 07., szombat

A legtöbben megúszták bírsággal, de több vállalkozás is parkolópályára került a fogyasztóvédelmi ellenőrzések után

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.

A legtöbben megúszták bírsággal, de több vállalkozás is parkolópályára került a fogyasztóvédelmi ellenőrzések után
2026. február 07., szombat

Saját zászlóval büszkélkedhet a Hubertus Vadásztársaság

Szarvas, farkas, medve, őz és vaddisznó, vagyis az Erdélyben is élő nagyvadak díszítik a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság nemrég felavatott zászlaját. A társulat vezetősége közli, hogy csapatuk összetartozását is szimbolizálja a lobogó.

Saját zászlóval büszkélkedhet a Hubertus Vadásztársaság
Hirdetés
2026. február 06., péntek

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek

Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek
2026. február 06., péntek

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették

Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették
2026. február 06., péntek

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét

A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában
2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
Hirdetés