Hargita megye prefektusa azt javasolja a régió polgármestereinek, hogy már most kezdjenek el készülődni a télre, a megyében ugyanis általában sokkal hamarabb beáll a hideg és a hó, mint az ország más térségeiben.
Több mint hétezer lejes kárt okozott a medve hétfőn éjjel egy Cekend-tetői tanyán, ahol egy törzskönyvezett tehenét ölte meg a pásztornak. A nagyvadat szinte mindennap látni a környéken, így a gazda már a családját félti. A napokban farkasok is garázdálkodtak a Kápolnásfalutól nem messze található tanyán.
A romániai orvosi személyzet fizetése jövőre megközelíti az európai uniós bérszintet, amire eddig még nem volt példa – jelentette ki szerdán Florian Bodog egészségügyi miniszter.
Idén már biztosan nem tér vissza Vásárhelyre a Wizz Air, ugyanis kizártnak tartják, hogy 2017 végéig befejeződnek a reptér felújítási munkálatai. A repülőtér igazgatótanácsának elnöke azt mondta, a Wizz Air már korábban értesítette őket a döntéséről, amit nem áll módjukban befolyásolni.
Közel fél éve lépett érvénybe a céges és áruszállító autók éjszakai állomásoztatásának a tilalma a székelyudvarhelyi lakótelepeken. A helyi rendőrség vezetője szerint még senkit nem bírságoltak meg azért, mert nem tartották be a előírást.
Három csűr és istálló megsemmisült, több malac pedig elpusztult kedd késő este egy szépvízi tűzvészben. Hét település tűzoltói küzdöttek a helyi civilekkel közösen a lángokkal.
Nagyon sok idén nyáron a darázs – és az ezzel együtt járó darázscsípés. A csíkszeredai kórház sürgősségi osztályát az elmúlt időszakban rengetegen keresték fel a rovar csípése miatt, több beteget életveszélyes állapotban kezeltek.
Vállalkozói és személyiségfejlesztési eszközöket mutattak be, és gyakoroltak a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) egyesület nyolcadik alkalommal megszervezett gazdasági műhelytáborában.
A helyi termelők előnybe részesítését, a térségek hagyományainak figyelembevételét javasolta a Hargita megyei önkormányzat a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) egy konzultáción lévő sürgősségi kormányrendelet kapcsán, amely a diákok élelmezésére vonatkozik.
Összesítették a Testvérvárosok kenyeréből begyűlt adományokat a békési kezdeményező családok. Hegyesi Edit elszomorodva számolt be az eredményről.
Nagy az érdeklődés a roncsautó-program iránt Székelyudvarhelyen. A természetes személyek autóvásárlására szánt támogatási pénzkeret kimerült, de igényeléseket továbbra is fogadnak a programban részt vevő vállalkozások.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Az Intim Torna Illegál, ByAlex és a Slepp, a Cloud 9+, a Superstereo, valamint a Titán koncertezik augusztus 25-én és 26-án az Ólommadár kultúrkocsmában a negyedik Ólomfesten.
A legderűlátóbb forgatókönyv szerint akár már idén elkészülne a körforgalom a taplocai terelőút E578-as úthoz történő csatlakozásánál, így november végétől megnyithatnák a három kilométeres útszakaszt az autós forgalom előtt.
A vállalkozókat érintő gondokról tartott kerekasztal-beszélgetést a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége.
A Sepsiszentgyörgi Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt magyarellenes megnyilvánulások miatt panaszt emel a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a Bukaresti Dinamo élvonalbeli labdarúgócsapata ellen.
Szinte minden tantárgyból érkezett tankönyv-mintapéldány a Maros megyei iskolákba, ám a tanügyminisztérium által jóváhagyott rendelhető lista még nem teljes.
A Vásárhelyi Forgatag programfüzete elkészült, ahogy a honlapon is fenn van az összes rendezvény időpontja és helyszíne – összesítették a rendezvényeket a szervezők a keddi sajtótájékoztatón, ahol megtudtuk, hogy 361 program és 51 helyszín várja az idei forgatagozókat.
Leállt a felnőttképzés, nem tudnak tanfolyamokat szervezni, bár lenne rá igény a munkanélküliek és az alkalmazók részéről is, mondta el keddi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója.