Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.
Hogy egyre kevesebb a személyszállításra használható vasúti kocsi az országban, már jó néhány éve ismert, és az sem újdonság, hogy a vonatozók számának apadásával párhuzamosan a vagonok száma is szépen lecsökkent.
A házasság hete alkalmából egyhetes programsorozatot állítottak össze az érdeklődő házasok, jegyesek számára a csíkszentimrei házas csoport tagjai. Vasárnap ünnepi szentmise keretében nyitják meg a rendezvényt.
Az általános rendezési tervek összeállítása éveket ölelhet fel, és több tízezer lejbe kerül az önkormányzatok számára. Mivel több csíkszéki település is az elmúlt években fogott hozzá az említett dokumentáció elkészíttetéséhez.
Megkavarta a kártyákat a férfi kézilabda Bölények Ligájában a HC Adrian Petrea kiállása. A Román Kézilabda-szövetség (FRH) vezetősége ezúttal is újraértelmezte a szabályzatot, és törölte a resicabányai csapat eddigi eredményeit.
A Csíkszeredai Sportklub három biatlonistája is rajthoz áll Törökországban, a kelet-anatóliai Erzurumban február 11–18. között zajló Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).
A legtöbb Csíkszeredán áthaladó Regio besorolású vonat mindössze két személyvagonnal közlekedik, és ez egyelőre így is marad. A vasúttársaságnál nem tudják kiegészíteni a szerelvényeket.
Székelyföldön a sepsiszentgyörgyi InnoHub volt az első coworking iroda, ahol fiatal vállalkozók munkapontot, vagyis tulajdonképpen egy asztalt bérelhetnek, másokkal egy térben dolgozhatnak.
A kanyaró elleni vakcina kivételével, minden más oltás hiányzik Háromszéken, a szülők aggódnak, sokan meg is vásárolnák a védettséget nyújtó vakcinát, de a kereskedelemben sem kaphatók.
Erdély a legbiztonságosabb régió Romániában, de Marosvásárhely is bekerült a tíz legveszélytelenebb város közé, méghozzá a negyvenegy közül Marosvásárhely a nyolcadik legbiztonságosabb város.
Nem akármilyen születésnapot ünnepeltek a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonban. Eigel Ágnes nénit 105. születésnapján unokájának családja köszöntötte.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Nem vártak másra, saját kezükbe vették a jégpálya tetőzetének helyreállítását helyi vállalkozók. A tűzben és az oltás során károsodott tetőrészt kalákában javították ki.
Péntekig van lehetőségük a támogatásigénylésre azoknak a területtulajdonosoknak, akik mezőgazdasági használatra alkalmatlan földdel rendelkeznek, amit pályázati finanszírozásból beerdősítenének.
Több mint fél kilométeres jégtorlasz alakult ki a Nagy-Küküllőn Betfalva közelében szerdán. Délutánig csak a partot érték el a harminc-negyven centis jégtömbök.
Az idei tanévben mindössze öt esti tagozatos osztály indult Hargita megyében. A tanfelügyelőségnek módjában állna többet is létrehozni, viszont túl kevés a jelentkező.
Eső miatt átázott régi kábel okozott tüzet egy székelyudvarhelyi család fészerében szerdán. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős.
Áprilisban vagy legkésőbb májusban állítja ki a Maros Megyei Múzeum azokat a műtárgyakat, amelyeket az utóbbi öt-hat évben vásárolt – tudtuk meg Soós Zoltán igazgatótól, aki lapunknak a legújabb szerzeményekről is beszámolt.
A kedden elkezdődött havazás miatt a Hargita megyei országutak csúszásmentesítéséért felelős vállalkozás minden hóeltakarító munkagépe az útfelületek járhatóvá tételén dolgozik. A munka probléma nélkül zajlik, útlezárásra nem volt szükség.