Minden korosztály kerülhet olyan helyzetbe, hogy látszólag a feketemunka tűnik jó megoldásnak, hosszú távon azonban ez semmilyen téren nem nyújt biztonságot.
84-re emelkedett az influenza miatt elhunytak száma - közölte a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
Hamarosan elkezdődnek a kisebb-nagyobb út- és járdajavítások Székelyudvarhelyen, arról azonban még nem születhetett döntés, hogy pontosan melyik utcák kapnak majd új, egybefüggő aszfaltburkolatot.
Meghatározott időszakra új menedzsert neveztek ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház élére, miután Demeter Ferenc mandátuma március 5-én lejárt. A megkezdett fejlesztések folytatása, illetve az intézmény magasabb, kettes besorolásának elérése a cél.
Brassó az ország legélhetőbb városa, míg Alexandria a legkevésbé az – derül ki a Storia.ro ingatlanközvetítő portál felméréséből, amelynek képzeletbeli toplistáján Marosvásárhely a tizedik helyet foglalja el.
Újabb áldozatot szedett az influenza a napokban Maros megyében. Egy fiatal, erős szervezet képes megbirkózni az influenzavírussal, ellenben az idős, legyengült, krónikus betegségben szenvedő személy számára végzetes is lehet.
A Dr. Benedek Géza Szívkórház alegységeként működő kovásznai városi kórház (Holland Kórház) 110 ezer lejes támogatást kapott orvosi műszerek beszerzésére a Pro Holland Kórház Egyesülettől – írja az Agerpres hírügynökség a helyi önkormányzat képviselőinek bejelentésére hivatkozva.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának Lázár-házi dísztermében mutatták be kedd este az Aporok szolgálatban című könyvet.
Nyolc jelölés futott be Kovászna megyéből a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) által meghirdetett Év Civil Szervezete-díjra.
Háromszéken mindössze tíz községben van urbanisztikai szakember. A városokban sem sokkal jobb a helyzet, Kovászna városának egy éve nincs főépítésze, Kézdivásárhelyen pedig ideiglenes megoldás született.
Kertészkedéssel kapcsolatos előadásokra, és saját termesztésű növények magjának csereberéjére kerül sor pénteken 16 órától a gyergyószentmiklósi művelődési ház Karancsi Sándor-termében.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
A magyarországi országgyűlési választásokra való regisztráció mellett a levélszavazatokkal kapcsolatos kérdések megválaszolásában is segítséget nyújt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – erről tájékoztatott kedden Tiboldi László, az EMNT országos alelnöke.
Adománydobozokat helyezett ki Udvari Attila gyergyószentmiklósi és csomafalvi üzletekben. Az a kérése, aki teheti, segítsen, hogy édesapja szívműtétére összegyűljön a tízezer lej, és meghosszabbíthassák a 74 esztendős férfi életét.
Több gyergyószéki településen is árvizet okozott tavaly februárban a hosszú ideig tartó fagyok után a hirtelen bekövetkezett olvadás. Az időjárás most is hasonló, mint a 2017-es áradáskor, de egyelőre úgy tűnik, idén nem kell árvíztől tartani.
Ingyenesen indít autóbuszokat a Székely Szabadság Napja marosvásárhelyi rendezvényére március 10-én a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredából.
Szerdán 10 és 11 óra között megszólalnak a szirénák Székelyudvarhelyen – tájékoztatott közleményben a városháza. Az országos katasztrófavédelem tavaly szeptemberi rendelete értelmében minden hónap első szerdáján indítják el a városban található szirénákat.
Elkezdték a Székelyudvarhely közterületein álló fák metszését a hét elején, a munkát a polgármesteri hivatal megbízásából idén a Macops Kft. végzi. Először az utak menti fákat metszik meg – kedden reggel a Tamási Áron úton dolgoztak –, majd a parkokban lévő fák és cserjék következnek.
Kortárs dráma, forradalom és bábszínházi előadás készül a Tomcsa Sándor Színházban. Március 15-én forradalom.ma.2.0 címmel ismét részese lehet a közönség a 1848-as forradalom és szabadságharc kirobbanásakor történt eseményeknek.