
Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Adománydobozokat helyezett ki Udvari Attila gyergyószentmiklósi és csomafalvi üzletekben. Az a kérése, aki teheti, segítsen, hogy édesapja szívműtétére összegyűljön a tízezer lej, és meghosszabbíthassák a 74 esztendős férfi életét.
2018. március 06., 18:492018. március 06., 18:49
A segélykérésnek mi is helyet adtunk a Gyergyói Hírlap, illetve a Székelyhon hasábjain, és pár nap alatt 300 lej jutott a szerkesztőségünkbe. Éppen kedden reggel érkezett egy boríték, melynek feladója felsőlemhényi, Kovászna megyei, és a kis levélke mellett száz lejt is találtunk benne. Kézbesítettük az Udvari családnak.
Attila arról számolt be, hogy mások is adakoztak, így immár 1900 lej gyűlt össze a műtétre. Március 23-án kell Marosvásárhelyre utazniuk szakorvosi ellenőrzésre, akkor tudnának beszélni a műtét lehetséges időpontjáról is.
Telefonon beszélgettünk Udvari Mátyás Csabával, aki elmondta, decembertől ágyban van, csak a fürdőszobáig mehet ki:
Az idős ember negyvenhárom évet dolgozott az UFET-nél, főként a fakitermelő célgépek javítása volt a feladata. Feleségét eltemette, fiával egy nyugdíjból élnek. A betegség, illetve az ezrekbe kerülő szívműtét kapcsán csak annyit mondott:
Hálás mindenkinek, aki a költségek előteremtésében támogatja, tőle sem idegen az adományozás. Elmesélte, amikor még járni tudott, olvasva, hogy műanyag kupakokat gyűjtenek beteg emberek gyógyításáért, ő is csatlakozott, ahol csak talált dugót, hazavitte, aztán két kilónyi műanyagot vitt a begyűjtőpontra.
Adománydobozok Csomafalván a Bege üzletben, Gyergyószentmiklóson a Kordiálban, a volt Gulivernél, az Izso Universal üzletben, az Egy eurós boltban, a Virág negyedi zöldségüzletekben (volt fehér bódék) találhatók. Személyesen is átadható a műtéti hozzájárulás Udvari Attilának, ez ügyben a 0752–633823-as telefonszámon kell vele találkozót egyeztetni.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!